Felsült a balfék sorsjegyrabló

2025. 11. 13., cs - 08:30
Zsaru Magazin

Floridai nyomozók hamar lezárták két vegyesbolt kirablásának aktáját, ugyanis az üzlethelyiségek biztonsági kameráinak felvételein kiszúrták, hogy az egyikből korábban az a férfi vitt el több köteg kaparós sorsjegyet, aki később ugyanott pénzre akarta váltani a nyertes szelvényeket.

Részlet a sorsjegyrablók kódexéből: „Ne ott váltsd be a nyertes szelvényeket, ahonnan elloptad őket!” Erre a pontra teljesen fittyet hányt Justin Farley (43), akit májusban fogtak el, de a bíróság csak nemrég tette nyilvánossá a kamerafelvételek egyes képkockáit. Ezeket megérte kivárni, mert ez a bukta veterán nyomozók számára is somolyogtató. A rendhagyó bűnügy valójában egy pénzsóvár ámokfutás története.

Május 5-én 20.30-kor jelentették be a Florida nyugati partján fekvő St. Petersburg egyik benzinkúti kisboltjából, hogy egy középkorú férfi több köteg, összesen hétezer dollár – 2,3 millió forint – értékű sorsjegyet vett ki az irodahelyiség egyik fiókjából. A baseballsapkát és barna, mintás pólót viselő elkövető előtte dulakodott és fenyegetőzött az alkalmazottal, és egy szürke Hyundai Elantra személyautóval távozott. Kevéssel éjfél előtt egy közeli vegyesboltból érkezett bejelentés, ott egy maszkos, fegyveres rabló járt, és elvitt 120 dollárt (kb. 40 ezer forintot) és egy karton cigarettát. A nyomozók hamar felismerték, hogy a sárga pólót viselő férfi nagyon hasonlít a sorsjegyrablóra, és alaposabban szemügyre vették a bolti biztonsági kamerák felvételeit.

A zsaruk adatgyűjtése nemcsak arra derített fényt, hogy a két tettes ugyanaz, hanem arra is, hogy az illető 40 perccel a sorsjegyrablás után visszatért a benzinkúti trafikba, hogy a nyertes szelvényeket beváltsa, de nem fizették ki. Tíz perc múlva visszatért, hogy legalább néhány nyertes sorsjegy ellenértékét megkapja, de ismét hoppon maradt. Kiderült, először abban a vegyesboltban próbálkozott a beváltással, amit később átöltözve fegyverrel kirabolt.

Mindez május 6-án történt, Justin Farley-t kocsija rendszáma alapján azonosították, egy ideig megfigyelték, és május 22-én fogták el. Azzal indokolta ámokfutását, hogy sürgősen pénzre volt szüksége. A kutatás során a lakhelyéről előkerültek a rablások idején viselt ruhái, a bűncselekményhez használt pisztolymásolat és több sorsjegy is. A bíróság elrendelte a letartóztatását, korábban kábítószer-kereskedelem és tiltott fegyverbirtoklás miatt büntették.

SZ. Z. J.

FOTÓ: FLORIDAI BÍRÓSÁG


Kapcsolódó oldalak