Helyszínelők: Minden elismerést megérdemel

2025. 11. 12., sze - 08:00
Zsaru Magazin

Pelyhe-Laczkó Sára zászlós, a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály technikusa járőrként kezdett érdeklődni a helyszínelés iránt, és büszke arra, hogy nőktől is tanulhatta e férfiak által dominált feladatkör fogásait. Azt vallja, aki ezt nőként csinálja, az minden elismerést megérdemel.

Ötletes pályaválasztás.

– Akkor gondoltam először arra, hogy lehetne rendőr belőlem, amikor komolyabban kezdtünk el beszélgetni a pályaválasztásról a középsulis barátnőimmel, és random ötletként merült fel, hogy érdemes lenne megpróbálkozni a pesti rendőrképzővel – idézte fel a veresegyházi születésű zászlós, aki a fővárosi Raoul Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnáziumban érettségizett, a Budapesti Rendészeti Szakközépiskolában vált zsaruvá, és 2004. július 1-én a Veresegyházi Rendőrőrsre szerelt fel. – Amikor bűnügyi helyszínt biztosítottam, azon vettem észre magam, hogy a technikusok munkája egyre jobban érdekel. Ezt az őrsparancsnoknak is mondtam, és így lettem 2007-ben a készenléti csoport bizottságvezetője, a bűnügyi technikusi tanfolyamot pedig 2010-ben végeztem el. Ott már biztos voltam abban, hogy ezt akarom csinálni, és most is ezt gondolom. Érdekes, izgalmas és a maga nemében változatos, de az is tetszik benne, hogy megköveteli az alaposságot és a koncentrációt, jobban mondva a maximális alaposságot és a teljes koncentrációt. Emiatt nézek fel minden technikus kollegára, persze főleg a nőkre. Aki ezt nőként tudja csinálni, az minden elismerést megérdemel, és ezt nem öndicséretből mondom, bár az is igaz, nagyon büszke vagyok arra, hogy a Nemzeti Szakértői és Kutató Központtól (NSZKK) már több elismerő visszajelzést kaptam. Az is formált rajtam, hogy két bűnügyi technikus kollegina is szolgált Gödöllőn, akiktől sokat tanultam, és akiket csodáltam is a magam módján.

130 kilométer oda és vissza.

– Sok rablás és besurranó tolvajlás helyszínén kutattam már sikerrel nyomok után, de a legélénkebben az a péceli eset maradt meg bennem, amikor nagyon reménykedtem abban, hogy a bejárati ajtó belső felületén talált ujjnyomok közül az egyik az elkövetőé, és ez pontosan így szerepelt az NSZKK-tól kapott ímélben. Az egyik az övé volt, és ennek alapján ítélték el – mesélte Pelyhe-Laczkó Sára, aki 2010 tavaszán került a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Technikai Osztályára, majd 2012–13-ban olyasmit tett, ami szintén elismerésre méltó. – Komolyra fordult a kapcsolatunk a párommal, Pelyhe Róbert őrnaggyal; összeházasodtunk, és mivel ő a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán kapott állást, 2012-ben együtt költöztünk Mezőcsátra. Egy éven keresztül onnan jártam dolgozni Gödöllőre, majd 2013 nyarán bűnügyi technikusként jöhettem át Tiszaújvárosba. Emellett esetvizsgálói feladatkört is betöltök. A kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális és nemi erkölcsöt sértő bűncselekmények tartoznak hozzám, és bevallom, édesanyaként ezek lelkileg jobban megérintenek, mint egy akasztott ember vagy egy vérben úszó bűnügyi helyszín, pedig már voltak nehéz pillanataim halottvizsgálat során. Mint legutóbb, amikor egy vadász halálának körülményeit vizsgáltam. Ott minden borzalmasan nézett ki, fejbe lőtte magát a puskájával. A kollegák kedélyes megjegyzésekkel próbálták oldani a helyzetet, amiért most is hálás vagyok nekik. Nagyon jó a csapatunk, bármiben számíthatunk egymásra, de annak is van lelki haszna, hogy a férjem szakmabeli. Nem csak a felszerelésem évfordulóin szoktam arra gondolni, hogy jó ötlet volt rendőrnek jelentkezni… a hivatásomnak érzem.

SZ. Z. J.

FOTÓ: NAGY ZOLTÁN


Kapcsolódó oldalak