Humorral bekötve
Lehet közlekedésbiztonságról beszélni úgy, hogy a közönség élvezi, mégis magába néz? A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága és az Improvizuál Produkció összefogásából született meg az Útitársas című előadás: népszerű színészek humorral fűszerezve játszanak el hétköznapi közlekedési helyzeteket, amelyekből ráadásul tanulhatunk is.

Az ötlet Dudásné Tóth Erika őrnagy, főelőadó fejéből pattant ki: ha a gyerekeket az iskolákban, az időseket az otthonokban könnyű elérni, akkor itt az ideje vadászni a legnehezebben megszólítható rétegre, az X generációra is. Azokra, akik dolgoznak, rohannak, vezetnek, telefonálnak… és azt hiszik, „velük úgysem történhet semmi”.

– Arra gondoltunk, hogy a dolgozó korosztályt nehezebb elérni, és nem lehet plakáttal, szórólapokkal meggyőzni – magyarázza Dudásné Tóth Erika. – Azonban a humorra mindenki vevő. Először egy ismert stand-upost kerestem meg, hogy volna-e kedve egy önálló estet készíteni a közlekedésbiztonságról humoros formában. Végül az ő segítségével jutottam el az Improvizuál Produkció színésztársulathoz és Gönczi Dorka mediátorhoz. Ezután kiválogattuk a legtipikusabb közlekedési dilemmákat, idegesítő helyzeteket és a mindenki által jól ismert szabálysértéseket. A színészek csak a kezdőhelyzetet és a lezárást kapják meg – a többi ott születik a színpadon. Ettől van az, hogy nincs két egyforma előadás, és mindenki talál benne olyat, amit magáénak érez: a „majd én megoldom” sofőr, a vezetés közben dirigáló házastárs, a szülő, aki a friss jogsis gyerekét próbálja túlélni, vagy az, aki a mozgássérült-parkolót is csak „ideiglenesen” foglalja el.
Az első előadást szeptember 23-án Kecskeméten tartották. Ábel Anita, Grisnik Petra és Kovács Olivér alakították túlélhetővé a közlekedési káoszt Gönczi Dorka és a kommunikációs szakértő, Varga Zsolt narrációjával. A második előadás október 9-én Kiskunfélegyházán szintén telt házzal ment. Akkor Ábel Anita, Debreczeny Csaba, Jéger Zsombor és Ficzere Béla szórakoztatta a nézőket. A közönség felváltva nevetett és döbbent meg a jeleneteken. Amikor szabályszegéseket figuráztak ki, harsány nevetés hallatszott, de amikor levetítették azt a valós rendőrségi felvételt, amelyen három felnőtt és egy gyerek halt meg a be nem kötött biztonsági öv miatt, a nézőtér elnémult.
– A társulatunk 2018 óta működik 23 színésszel – mondja Gönczi Dorka. – Amikor felmerült, hogyan lehetne az X generáció figyelmét felhívni a közlekedési szabályokra, rögtön éreztük, hogy ez a mi terepünk. Erikával kezdtünk el beszélgetni, ő keresett meg, és azonnal láttuk, hogy ez a téma jól illeszkedik a már futó improvizációs előadásainkhoz. Az élet rengeteg szeletét feldolgoztuk már – párkapcsolatok, munkahely, hétköznapi konfliktusok –, de a közlekedés eddig hiányzott. Én magam is X generációs vagyok és szeretek vezetni. Tudom, hogy hiába vezetek jól, ha más nem így tesz. Ráadásul rengeteg olyan helyzet adódik, például mobilozás vezetés közben vagy a biztonsági öv mellőzése, ami nem szerepel a klasszikus KRESZ-oktatásban, mégis mindennapos. Ezek annyira betaláltak nálam is, hogy nem volt kérdés, belevágunk. A rendőrökkel közösen rengeteg valós helyzetet beszéltünk át, ezekből raktuk össze három hónap alatt a forgatókönyv alapját. Fontos volt, hogy legyenek benne humoros jelenetek, de mélyebb, elgondolkodtató részek is – például amikor ittas vezetésről vagy balesetről van szó. A színészeink ezekből élő, életszerű szituációkat teremtettek a színpadon: nem konkrét történeteket dolgoztunk fel, de mindegyik olyan, amit bárki láthatott vagy átélhetett már. A közönség erősen rezonált rá, a második előadás is hatalmas élmény volt. Sőt, már kaptunk megkeresést másik rendőrkapitányságtól is, hogy szeretnék, ha náluk is bemutatnánk az Útitársast. Reméljük, hogy ebből akár országos turné is lehet.
Nemsokára újabb helyszíneken láthatják a nézők az előadást: november 4-én Baján, 11-én Kiskunhalason, 19-én pedig Kalocsán.
RÁDI MÓNIKA
FOTÓ: RENDŐRSÉG