Idegenrendészek képzési és sportnapja Budapesten

2024. 06. 18., k - 12:00
Zsaru Magazin

Harmadszor rendezték meg a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Fehér Holló utcai Rendészeti Szabadidő- és Sportcentrumában az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (OIF) Budapesti és Pest Vármegyei Regionális Igazgatóságának szakmai és sportnapját.

A borús idő ellenére vidáman rotyog a bográcsokban paprikás krumpli, gulyásleves és pörkölt. Szakértő tekintetek felügyelik, míg a pályán tornaruhás idegenrendészek csapata melegít.

– A szakmai rendezvény képzésekkel kezdődött a főigazgatóság Budafoki úti objektumában – ismerteti a nap programját dr. Rózsa Mónika alezredes, a Regionális Igazgatóság vezetője. – A délelőtt folyamán a kollégák képzéseken vettek részt az emberkereskedelem elleni küzdelem témakörében, a nyílt forrásból szerzett információk idegenrendészeti felhasználása kapcsán, valamint kezdő és haladó okmányismereti képzést is szerveztünk. Munkatársaink ezenkívül felfrissíthették az informatikai szakrendszerek használatával kapcsolatos ismereteiket, valamint a Készenléti Rendőrség instruktoraival bepillantást nyerhettek a Police Medic elsősegélynyújtó képzés rejtelmeibe is.

Végezetül a főigazgatóság pszichológusainak közreműködésével a munkahelyi kiégést megelőző, stresszkezelés témájú előadásokon vettek részt, amit nagy érdeklődés övezett.

– Állományunk közel kétharmada részvételével rendezték meg igazgatóságunk szakmai és sportnapját, amelyről elmondhatom, hogy csak az ügyeleti szolgálatot ellátó, valamint az egyéb szolgálati elfoglaltság miatt beosztott, illetve épp tanfolyamot végző kollégák maradtak távol. Az igazgatóság szervezeti egységein belül kialakított csapatok nagy lelkesedéssel készültek a versenyszámokra – szögezte le az alezredes, akinek szavait megerősítették a közelben álló beosztottak is, hiszen voltak köztük olyanok is, akik éves vagy épp tanulmányi szabadságukat megszakítva csatlakoztak a rendezvényhez.

– A mindennapokban is egy csapatként dolgozunk, úgy gondoltam, itt a helyem – mondta el egyikük, kezében egy nagy tál paprikás krumplival. – Nagyon sokat tanultam a délelőtti képzéseken, hasznos, tartalmas témákkal készültek az előadók. Számomra a legérdekesebb az elsősegélynyújtás volt, amiről szívesen tanulnék még többet.

Dr. Rózsa Mónika a szakmai nap délutáni programja kapcsán elmondta: a kollégákból szerveződött csapatok ügyességi és sportversenyben mérhették össze az erejüket. Az első az úgynevezett Ninja-állomás volt, ahol VR-szemüveggel és karddal kellett minél több valóságos és virtuális labdát eltalálni, a jó eredményhez kiváló reakcióidőre volt szükség. A második ponton a Mátrix-futás várta a csapatokat, ahol térképpel, meghatározott sorrendben kellett a versenyzőknek a megadott pontokat érinteniük, ennél a gyorsaság és a pontosság volt a legfontosabb. A harmadik ponton különleges biatlonfeladatot hajtottak végre az idegenrendészek, fegyveres futás közben kellett lézerfegyverekkel célba lőni időre. A fenti állomásokat a Borsos József ezredes által vezetett Budapest Főváros Védelmi Bizottság Titkárságának munkatársai működtették. A következő állomáson gépjármű-átvizsgálásban versenyezhettek a csapatok, melynek során szolgálati gépjárműben elrejtett tárgyakat kellett megtalálniuk szintén meghatározott időn belül. Egy másik ponton nyolc hatfős csapat mérte össze a tudását kötélhúzásban, végezetül pedig egy labdakezelési ügyességi állomás várta a csapatokat, ahol labdavezetés után kellett kapura lőni a labdát.

A rendezvény ideje alatt a sportcsapatok barátságos vetélkedője mellett csapatonként hárman-négyen bográcsozással járultak hozzá a rendezvény sikeréhez. A magyaros fogásokat a mozgásban és az egész napos foglalkozásokon megéhezett munkatársak jóízűen fogyasztották.

dr. Rózsa Mónika alezredes
dr. Rózsa Mónika alezredes

– A képzési nap tanulságai már most is jól láthatók – összegezte a programokban gazdag rendezvénysorozat tapasztalatait dr. Rózsa Mónika alezredes –, ezért a részt vevő állomány visszajelzései alapján szeretnénk a jövőben továbbfejleszteni a megtartott előadásokra építve az ismereteket elmélyítő képzéssorozatok folytatását minél szélesebb körben, de természetesen az immár hagyományos rendezvényt is folytatjuk, tovább színesítve a palettát a kollégák visszajelzései alapján, a lehetőségeinket is figyelembe véve. Nagyon fontos célkitűzés, a közösségépítés mellett, hogy a képzéseken a kollégák bővíthessék szakmai eszköztárukat, olyan többlettudást szerezzenek meg, amit naponta hasznosíthatnak akár az engedélyügyi, akár a kényszerintézkedési szakterületen.

– Azt gondolom, hogy egy ilyen rendezvény a kezdettől sikerre van ítélve, hiszen a kollégák, akik jellemzően helyhez kötve, irodákban, viszonylag nagy ügyteher mellett, mégis kiemelkedő szakmai színvonalon végzik a munkájukat, újra feltöltődhetnek a sport és a képzések által testben és lélekben egyaránt – mondta dr. Gömbös Sándor dandártábornok, az OIF főigazgatója, aki szintén kilátogatott a rendezvényre. – A szakmai és sportnap nem titkolt eleme, a csapatépítés szintén kiemelkedő fontossággal bír, úgy látom, hogy a kitűzött célokat messzemenőkig elérték a szervezők. Ahogy mondani szoktuk, ez egy sportos főigazgatóság, ahol a testmozgás szeretetének hagyományai vannak nemcsak Budapesten, de a területi kirendeltségeinken is. A mai képzési és sportnap sikere is megerősített abban a reményemben, hogy idővel, ahogy a feladataink és a lehetőségeink lehetővé teszik, országossá tehetjük a rendezvényt.

K. D.

FOTÓ: NAGY ZOLTÁN


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Elfajult a haragos viszony

Gyújtogatásig mérgesedett két férfi vitája. A berettyóújfalui rendőrök rongálás miatt nyomoztak.

 

Vissza a hűvösre

A püspökladányi rendőrök elfogták azt a 24 éves helyi lakost, aki nem tétlenkedett egy hónappal ezelőtti szabadulása óta.

 

Vérüket adták

A Szekszárdi Területi Vérellátó Központ a Dombóvári Rendőrkapitányság épületébe szervezett véradást.

 

Közösen óvjuk a Tisza-tavat és környezetét

A rendőrség és társszervei a Tisza-tavi Régiós Közbiztonsági Biztosság tiszabábolnai soros értekezletén a nyár hátralévő időszakára vonatkozó feladatokat egyeztetettek.