Immár pontokért nyomták-húzták
Különleges versenynek adott otthont a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ (ROKK) Rendészeti Szabadidő- és Sportcentruma (RSZSC). A Fehér Holló utcában rendezték meg a Pump and Row-t, amely idén került be a rendőrségi pontszerző verseny hivatalos programjába; felváltva a CrossFit-bajnokságot.

A megmérettetés megnyitóval indult, melyben Rostás Tibor alezredes, az RSZSC vezetője, a Köztársasági Őrezred és a Rendőrség Különleges Szolgálata korábbi kiképzésvezetője köszöntötte a résztvevőket. Az RSZSC munkatársai szervezték a versenyt, amely idén több szempontból is újdonságot hozott: a szabályokat részletesebben dolgozták ki, és az értékelést hivatásos versenybírók végezték, biztosítva az objektivitást. A megmérettetésen kilenc (női, férfi és vegyes) csapat indult mintegy 40 versenyzővel.
A teljesítendő feladat két gyakorlatból állt: fekvenyomásból és evezésből. A nőknek testsúlyuk 50%-át, míg a férfiaknak testsúlyuk 80%-át kellett kinyomniuk, amennyiszer csak tudták. Minden ismétlés számított. Ezt követte az evezés, amelynél az állóképesség és az elszántság is döntő szerepet játszott. Erre szükség is volt, mert a nőknek 1000, a férfiaknak pedig 1500 métert kellett teljesíteni.
Mátyus Áron Gyula főhadnagy, a ROKK főelőadója, aki szervezőként és bíróként vett részt a korábbi versenyeken, idén úgy döntött, maga is kipróbálja, milyen a másik oldalon állni.
– Teljesen más élmény volt – meséli –, át kellett állítani a gondolkodásomat. Korábban a kijelzőn lévő szám csak adat volt, most már tudom, mennyi erő és energia kell minden egyes ismétléshez. Az evezéstől tartottam, de a csapattársaim szurkolásának köszönhetően végül sokkal jobban teljesítettem, mint ahogy számítottam rá. A mi – az Országos Rendőr-főkapitányság, a ROKK, a Nemzetközi Oktatási Központ és a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ – közös csapatunk vezetője Varga Judit százados, a ROKK kiemelt főelőadója volt. A csapattársak végig szurkoltak egymásnak, ami még inkább erősítette az összetartozás érzését.
RÁDI MÓNIKA
FOTÓ: NAGY ZOLTÁN
EREDMÉNYEK
Férfiak: I. Munkácsi Tibor százados (BRFK), II. Hám Zoltán őrmester (Csongrád-Csanád VMRFK), III. Cseh József törzsőrmester (KR)
Nők: I. Bodó Bianka hadnagy (BRFK), II. Albert Edit főtörzsőrmester (KR), III. Bartha Sára hadnagy (Jász-Nagykun-Szolnok VMRFK)
Férfiak, Masters: I. Hajdu Zoltán főtörzszászlós (KR), II. Szabó Imre főtörzszászlós (KR), III. Schneider László őrnagy (ORFK–ROKK–NOK–NEBEK)
Nők, Masters: I. Bálint Gabriella törzsőrmester (Csongrád-Csanád VMRFK), II. Bráda Eszter százados (ORFK–ROKK–NOK–NEBEK), III. Dr. Lombosi Melinda alezredes (BRFK)
Csapat: I. KR, II. Csongrád-Csanád VMRFK, III. BRFK