Kapitányságriport: Egy nap Szigetszentmiklóson
Mosolygós kapitány, eltökélt nyomozók, izgalmas helyszínek és éles helyzetek. Nem mindennapi élményben volt részünk, amikor bepillantást nyertünk a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság mindennapjaiba.

Barátságos hangulat fogad minket, amikor belépünk a modern épületbe. Molnár Szilvia alezredest néhány hónapja bízták meg a kapitányság vezetésével.
– Én minden reggel mosollyal köszöntöm a kollégákat – meséli a kapitány. – Hiszem, hogy csak így érdemes élni. A hangulat gyorsan átragad másokra is. Ha te jól indítod a napod, annak hatása lesz másokra is.
1994-ben, amikor még civilként is lehetett jelentkezni, felvették a bűnügyi osztályra vizsgálóként. Elvégezte a 10 hónapos szaktanfolyamot. 2003-ig dolgozott a Szigetszentmiklóson, majd áthelyezését kérte a Ráckevei Rendőrkapitányságra, végül 2015-ben tért vissza. Közben elvégezte a Rendőrtiszti Főiskolát. 2015-ben felkérték a vizsgálati osztály vezetésére. 2024-től lett bűnügyi osztályvezető, és idén május 1-től pedig megbízott kapitány.
– Nagyon összetartó csapat vagyunk – meséli. – Ismerem a legtöbb kollégát még abból az időből, amikor vizsgáló voltam. Ez óriási előny. Tudom, ki hogyan gondolkodik, kinek milyen a stílusa. Ha valaki új jön, azonnal segítünk neki beilleszkedni.

Úgy látja, az utóbbi időben sok fiatal költözött a városba, a környéken több új lakópark épült. A lakosság vegyes, a kihívások is sokfélék.
– A közlekedés reggel és délután kaotikus – mondja. – Nem fejlődött az úthálózat, az emberek türelmetlenek, ebből sokszor alakulnak ki közúti konfliktusok, sőt garázdaság is. A város ipari jellegéből fakadóan sok a gazdasági jellegű bűncselekmény. Csalások, jogosulatlan adathasználat, cégeket érintő feljelentések. Emellett sajnos az online tér is tele van veszélyekkel – sorolja. – Hétköznapi emberek válnak átverések áldozatává: kamu webáruházak, hamis nyereményjátékok, romantikus csalások: nap mint nap érkeznek ilyen ügyek. Az elkövetők egy része nem is a környékről való. A területünk speciális, itt halad át az 51-es főút, és közel van az M0-s is. Így sok az átutazó bűnöző. A csepeli pihenőhelyeknél, benzinkutaknál előfordulnak a lopások, feltörik az autókat, viszik az értékeket, sokszor még az üzemanyagot is. És persze a klasszikus utcai esetek: garázdaság, ittas vezetés, drogbiznisz, ezek szinte naponta előkerülnek. A drifterek és a gyorshajtók is gondot jelentenek, főleg hétvégenként.
A kapitány szerint minden ügy mögött ott egy emberi történet, és ő ezt sosem felejti el.
– Van, akinek az ellopott bicikli a mindene. Másnak egy átverés miatt több millió forintja veszik el. Mindegyik ügy ugyanolyan fontos, és örülünk a sikernek, amikor valakinek segítettünk. A legfontosabb viszont az, hogy csapatként dolgozzunk. A bűnügyi és a közrendvédelmi osztály között kiváló az együttműködés. Állandó az információáramlás. Sokszor már a folyosón, két szóban elhangzik egy olyan információ, ami segít egy nyomozásban. Mindenki tudja, mi a dolga, és számíthatunk egymásra.
Rácz Zoltán százados a bűnügyi osztály fiatal vezetője. Dolgozott Tatabányán, majd Budapesten, elvégezte a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet informatikai nyomozó szakon. Sok beosztásban dolgozott már, így pontosan tudja, mit élnek át azok, akiket ma ő irányít. Egykor járőrként kezdte, volt nyomozó, készenléti csoporthoz is hívták, de végül bűnügyi technikai vonalon találta meg igazán a helyét. Most pedig már ő felel az osztály napi munkájáért.
– 2012-ben kezdtem járőrként. Akkoriban egész más világ volt. Sokkal több közterületi bűncselekmény volt: betörések, rongálások, sorozatlopások. Főleg a környékbeli ipartelepek, pihenőhelyek, lakóövezetek voltak érintettek – emlékszik vissza.
Akkoriban az volt a cél: minél több elkövetőt előállítani, a bűnözői köröket felszámolni, és ez sikerült is.

– Sok embert tartóztattunk le, több bandát teljesen felszámoltunk. Azóta a bűnözés arculata teljesen átalakult – folytatja. – A klasszikus, betöréses bűnesetek száma jelentősen visszaesett. De jött helyette az online csalás. Ma már egy bűncselekmény nyomozása gyakran a billentyűzetnél kezdődik. Hamis Facebook-profiltól kezdve a kriptovalutáig sok minden előkerül. Ezekhez már nem elég az ösztön, szakmai tudás és technikai háttér is kell. Mindenki tudja, hogy csak akkor lehetünk sikeresek, ha segítjük egymást. A bűnügy és a közrendvédelem között kiváló a kapcsolat, gördülékeny az információcsere. Néha egy járőr figyel fel egy apróságra, ami aztán segít egy komolyabb ügyben.
Délután 2-kor kezdődik az eligazítás, amit Németh István alezredes, közrendvédelmi osztályvezető. Három járőrautó indul útnak a kilenc településből álló illetékességi területre. A cél: garázdák, ittas sofőrök, körözött személyek és drogosok kiszűrése.
Mi Németh István alezredessel és Kassai Attila törzszászlós, szolgálatirányító parancsnokkal tartunk. Az alezredes 13 éve szolgál a kapitányságon. Nemcsak irányít, terepre is szívesen megy. Szereti személyesen megtapasztalni az eseményeket. Nagyon magas az elfogási rátájuk. Ez a helyi állomány jó személy- és helyismeretének, valamint kiváló tapasztalatainak köszönhető. Tudják, hova kell menni. Most is vadászunk, szó szerint.
– Az évek során már kialakult a rutin – meséli az alezredes. – A sofőrök viselkedését szoktuk nézni, akik valamit rejtegetnek, azok szinte mindig lebuknak. Idegesek, elfordítják a fejüket. Szinte rájuk van írva, hogy állítsuk meg. A tapasztalat sokat segít, és persze a technika is, a rendszám alapján pillanatok alatt kiderül, ha valami nem stimmel.

Régen meg kellett állítani az autót, így jóval kevesebb járművet vizsgáltak meg. Ma szúrópróbaszerűen nézik a rendszámot, és lekérik az adatokat, intézkedtek-e az autóval szemben. A járőrök éppen egy BMW rendszámát kérik le, amikor az alezredes felfigyel egy másik kocsira. Megérzés, és a szolgálati autóval azonnal utánafordulunk. A rendőrök felkapcsolják a kék lámát, jeleznek, hogy álljon meg. A sofőr lassítani kezd, de mégsem áll meg. Szorosan mellé kanyarodnak, és megállásra kényszerítik. Már egyértelmű, hogy takargatnivalója van: a sofőrnek nincs jogosítványa, nem kötötte be a biztonsági övét, ráadásul az autó műszaki vizsgája is lejárt. A férfit nem először kapták el. Magyarázkodik, hogy csak pár utcára lakik, nem is akart vezetni, és nem gondolta volna, hogy baj lesz belőle… Előállítják a kapitányságra, szabálysértési őrizetbe kerül. Amíg megírják a jelentést, egy másik párossal tartunk. Mezősi Liza Cintia és Jastyúr András őrmesterek frissen szereltek fel, de máris éles helyzetekkel szembesülnek.
– Eleinte féltem, mert nem ismerek itt senkit, de hamar befogadtak – meséli Cintia, aki Veszprém megyéből érkezett.
A határon kezdett, most már járőrként ügyel a rendre Szigetszentmiklóson.
Végigjárjuk velük a „kritikus helyeket”. Egy férfira figyelnek fel, aki épp a kocsmába indul. Jól ismerik a rendőrök, tudják, ha iszik, utána kezdődik a balhé. „Jó lesz majd rajta tartani a szemünket” – mondják a járőrök. Később visszamennek ellenőrizni. Lassan esteledik. Több autót is megállítanak, de minden rendben zajlik. Úgy néz ki, egy nyugodt nap. Rádión érkezik a következő küldés. SMS-ben kért valaki segítséget, miszerint az apja bántalmazta az anyját. A rendőrök két egységgel is a helyszínre indulnak. Az információ szerint egy 2. emeleti lakásba kell menniük. Miután a rendőrök bejutnak a házba, a megadott ajtónál becsengetnek. Egy meglepett nő nyit ajtót, aki semmit sem tud a bejelentésről. A járőrök a szomszédokat kérdezik, de senki nem hallott semmit. Próbálják elérni a bejelentőt, de kikapcsolta a telefont. A rendőrök körbemennek a háztömb körül, hallgatóznak, de semmi gyanúsat nem találnak. Az egyik egység még ott marad, mi pedig ismét továbbindulunk. Később derült ki, hogy hamis bejelentés érkezett.
A járőrök egy Mazdát állítanak meg, a sofőrnél kábítószert találnak. Az autóban egy 12 éves gyerek utazik, akiről kiderül, hogy körözik, mert megszökött egy nyíregyházi gyermekotthonból. Németh István alezredes azonnal vállalja, hogy visszaviszi. A kábítószer-birtoklót pedig előállítják a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságra.
Közben a harmadik páros, Kovács Zoltán százados, a körzeti megbízotti alosztály vezetője és Tóth János főtörzsőrmester, szigethalmi körzeti megbízott megállított egy autót. Lekérték az adatokat, és látszólag minden rendben van. Azonban valami nem hagyta nyugodni a zsarukat, ezért utánamennek, és újra megállítják. A zsaruszimat megint jó volt: a sofőr hamis adatokat diktált be, bár a kép hasonlított.
A rendőrök éjszaka még intézkedtek egy ittas sofőrrel és egy eltiltás hatálya alatt vezetővel szemben is.
RÁDI MÓNIKA
FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA