Körözötteket fog el
Tóth Attila Gábor zászlósnak, Szabadszállás körzeti megbízottjának a körözöttek elfogása jelenti az igazi kihívást. Tavaly 45 körözöttet fogott el, amellyel a kunszentmiklósi elfogások több mint fele az ő nevéhez fűződött. Néhányan a legkülönfélébb helyen próbálnak meg elbújni az igazságszolgáltatás elől, ám mindhiába.
A Kecskeméti Rendőrkapitányságra szerelt fel 2003-ban, ahol 11 évet töltött. Aztán került a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányságra nyomozóként, majd ezt követően, 2019-ben szabadszállási körzeti megbízottnak nevezték ki. Tavaly az elfogások több mint a fele hozzá kötődött a kapitányságon, 45 körözöttet kapott el. Jórészt olyanokat, akik nem jelentek meg bírósági tárgyalásokon, vagy nem fizették be a korábban rájuk kiszabott pénzbírságot, illetve nem kezdték meg az elrendelt börtönbüntetésüket. Kollégái már tréfásan kérdezik szolgálatkezdéskor: „Na, ma hány körözöttet viszel be?” – és a kérdés egyáltalán nem alaptalan.
– Idén az első szolgálatomat is elfogással kezdtem, és azzal is fejeztem be az előző évet – meséli mosolyogva. – A keresett nő nem kezdte meg büntetése letöltését, de én sejtettem, hogy melyik ingatlanban bujkálhat. Át is kutattam a szóban forgó lakást, és a fürdőszobában, a szennyes ruhák alatt találtam rá. Pár nappal később egy másik ember ellen is körözést rendeltek el, akit ugyanott találtak meg, mint a korábban elfogott nőt. A férfi a fürdőszoba falához simulva próbált „láthatatlanná válni”. Nem sikerült.
A körzeti megbízott rendszeresen kutatja az előzményeket, ismeri azokat, akikkel szemben korábban már intézkedett, így célirányosan indul el a körözési listák alapján. Volt már olyan nap is, amikor egy szolgálat alatt három körözöttet fogott el. És olyan is, amikor szolgálaton kívül is felismerte az illetőt. Körzeti megbízottként az állampolgárok gyakran keresik meg telefonon, üzenetben, akár munkaidőn túl is. A legmeghatározóbb élménye azonban egy három-négy évvel ezelőtti ügy volt: egy embercsempész után indultak. A férfi kiugrott az autóból egy földúton, és futni kezdett. A rendőr úgy másfél kilométeren keresztül üldözte, míg végül elfogta.
Számára a körözöttek elfogása kiemelkedően fontos. Akadt, aki ágyneműtartóban próbált meghúzódni, más ruhásszekrénybe préselte be magát. Volt olyan is, hogy amikor a keresett ember meglátta a körzeti megbízottat, kiugrott a kertes ház ablakán, és futásnak eredt. Nem volt szerencséje: a rendőr utolérte. Azt mondja, neki ez szinte hobbi. Egy biztos: nem áll meg addig, amíg el nem kapja őket.
RÁDI MÓNIKA
FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ