Nem sok rendőri különleges egység mondhatja el magáról, hogy tagjai, ha kell, igazi távol-keleti nindzsaként képesek megfékezni a bűnözőket. Ám Magyarországon az 1980-as években a rendőri terrorelhárítók eszköztárában mégis helyet kapott az akciófilmekből és a rejtélyes japán harcosok fegyvertárából ismert suriken, azaz a dobócsillag.

Ezeket a japán eredetű suriken, azaz a „kézbe rejtett kard” néven ismert dobófegyvereket már a középkorban is alkalmazták, például a bérbe vehető japán zsoldosok, a nindzsák is. A legtöbbször csillag vagy kereszt alakú, fémből készült fegyverek arra szolgáltak, hogy a közelharc során megzavarják, megsebesítsék az ellenséget. A látványos harci eszközt a távol-keleti és az amerikai harcművészfilmek emelték nemzetközi ismertségig.

A visszaemlékező egykori rendőri terrorelhárítók szerint a dobócsillag pontosan így került az 1987-ben megszervezett magyar terrorelhárító egység fegyvertárába is, hiszen az új különleges alakulat bőven merített az akciófilmek jeleneteiből és a rendelkezésre álló szabályzatokból, harcművészeti tapasztalatokból egyaránt. A dobócsillagokat a támadó lendületének megtörésére alkalmazták volna, bevetésükre azonban a rendőrségi gyakorlópályán kívül sehol nem került sor.

Ennek ellenére a terrorelhárítók, más felszereléseik mellett, fejenként három dobócsillaggal indultak feladataik végrehajtására, így például a Ferihegyi repülőtéren járőröző egyenruhás, géppisztolyos rendőrök zsebeiben is lapultak ilyen fegyverek.

A rendszeresítés körülményeire jellemző, hogy bár a tenyérnyi fegyvereknek még egyedi fegyverszámuk is volt, a viselésüket megkönnyítő tokok nem készültek hozzájuk. Így a rendőrökre maradt a dobócsillagok biztonságos elhelyezése. Akadt, aki rongyba, zokniba csavarva tette zsebre a darabokat, mások a taktikai mellényeik zsebeiben kerestek helyet a veszélyesen éles és hegyes fegyvereknek, de voltak olyanok is, akik egyszerűen nem vitték ki a laktanya kapuján a dobócsillagokat már csak az őket terhelő anyagi-technikai felelősség miatt sem.

1991 végén kiképzésen a terrorelhárító egység tagjai ember alakú fatáblákra gyakorolták a célba dobást. A kiképzőpálya bokrai között sorra tűntek el a célt tévesztő dobócsillagok, a rendőrök pedig, a kiképzővel együtt, négykézláb, egészen sötétedésig kutattak az aljnövényzetben, eredménytelenül. Végül tíz darab „titkos fegyverrel” szegényebben zárták a napot, amiknek árát, darabonként közel 600 forintot, a kiképzőnek kellett megtérítenie. Érdemes felidézni, ebben az időben egy kiló kenyér 32 forintba került, 100 forintért pedig két tábla minőségi tejcsokoládét vehetett az ember. A tíz elveszett dobócsillag hiánytérítési összege így megközelítette két pár minőségi férficipő vagy egy új mosógép árát.

A dobócsillagok nem kerülték el a korabeli bulvársajtó figyelmét sem, szenzációként számoltak be a „szuperzsaruk” új, titkos fegyvereiről, amik akár tíz méterről is harcképtelenné tesznek egy támadót. A valóságban, az egykori felhasználók elmondása szerint, a dobócsillag-hajítás csak a közelharckiképzés elemeként, a népszerű kommandós bemutatók látványosságaként kapott szerepet.

K. D.

FOTÓ: RENDŐRSÉG