Lövészverseny terheléssel

2025. 07. 11., p - 08:05
Zsaru Magazin

Harmadik alkalommal rendezte meg az 5fegyver Kupa Rendészeti Lövész Sportegyesület a Valhalla Games - Extrém terheléses kombinált karabély pisztoly versenyt, melyen a fegyveres erők kötelékében szolgáló hivatásosok mellett sportlövők is rajthoz, illetve lőállásba álltak.

Közel ötven résztvevővel, négy különböző pályán zajlott le a verseny, a jászfelsőszentgyörgyi lőtéren, melyben a fizikai állóképességnek ugyanolyan jelentősége volt, mint a csapatmunkának vagy a lőkészségnek. A rendőrség, az Országgyűlési Őrség, a Terrorelhárítási Központ, a Magyar Honvédség kötelékéből, illetve a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. fegyveres biztonsági szolgálatától érkező csapatok mellett sportlövőkből álló squad-ok, azaz rajok is indultak a megmérettetésen.

– A verseny célja egy itthon még kevéssé elterjedt erőpróba, a terheléses kompetitív lövészet népszerűsítése, illetve a résztvevők korlátainak feszegetése – mondta el a főszervező, Szikszay Tamás. – Ez már abból is látszik, hogy előzetes fizikai és lövészeti felmérővel indítunk. Aki ezen nem üti meg a szintet, az sajnos nem indulhat a versenyen. A négy pályán a lövészet mellett különböző feladatokat kell végrehajtani, mint például száz méteres futás a céltábláig, homokzsákkal a vállon, kúszás drótakadály alatt, vagy épp traktorkerékhúzás, és kettlebell cipelés.

A fizikai terhelés célja, hogy a versenyzők bizonyítsák, remegő izmokkal, ziháló légzéssel is képesek elvégezni a lőfeladatokat.

– A lövészeti elem keretében pisztollyal és karabéllyal egyaránt lőnek a versenyzők, különféle testhelyzetekből, eltérő célokra. – mondta el Szikszay Tamás, akinek az egyik kedvence a „Texas Csillaga” cél – ez a csillag alakú, forgó cél öt fém bukócélt tartalmaz, melyeket egyesével kell lelőnie a versenyzőknek. Minél kevesebb a meglőhető cél, annál gyorsabban forog a kerék. Nagyon komoly koncentrációra van szüksége annak, aki sikert akar elérni, ez pedig kifulladva nem könnyű.

A versenyzőket a nyári forróság és a párás közeg is hátráltatta, ám senki nem adta fel a küzdelmet.

– Olyan feladatokkal találkoztunk, amelyekre nagyrészt számítottunk, de amikor az ember ott áll és élesben kell végrehajtania egy-egy pályán egy adott feladatot, akkor csak az számít, meg tudja-e csinálni a lehető legkevesebb hibával. Egymást is hajtjuk és saját magunkkal is versenyzünk, igyekszünk a legtöbbet kihozni magunkból – mondta el az egyik versenyző, aki maga is különleges bevetési szakterületen szolgál, így nevét nem hozhatjuk nyilvánosságra. – Az ilyen versenyek nagyon jól kiegészítik a taktikai képzést, egyszerre kapunk képet a lőkészségünkről és a fizikai állóképességünkről olyan közegben, ahol mindkettőt a maximumra kell pörgetni, mert a versenybírók igen szigorúak.

Bár a verseny még csak harmadik éve folyik, már most is látszik, hogy nagy az érdeklődés.

– Minden évben egyre több a jelentkező, nagyon sokat jelent, hogy a hazai fegyveres testületek teljes palettájáról, valamint a civil sportlövők közül is egyre többen fedezik fel a terheléses lövészet nem mindennapi közegét – fejtette ki Szikszay Tamás, aki reméli, a verseny jövője még fényesebb lesz. – Már most folynak az előkészületei a következő Valhalla Games -Extrém terheléses kombinált karabély pisztoly versenynek, ahol új kihívások várják majd a versenyzőket.

K. D.

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ, FÜLE LÁSZLÓ, MÁRTON MIKLÓS


Kapcsolódó oldalak