Gyerekkorában nagyon szerette a művészeteket. Számos diáktársa és rajztanára már a Marczibányi téri általános iskolában rácsodálkozott, hogy milyen ügyesen rajzol főképpen portrékat, milyen ügyesen fest, főképpen tájképeket, és milyen kreatívan farigcsál nagyjából bármiből bármit. Sokszor tanulás helyett is rajzolt. Ült az íróasztalánál, előtte a nyitott füzet, alatta egy készülő grafika. Amikor édesapja a szobájába lépett, akkor a füzet került felülre, amikor kiment, akkor a rajz. És persze hogy az iskolai könyvei, füzetei is ki voltak dekorálva rendesen… Rajztanára úgy gondolta, ezt a kislányt semmi sem menti meg attól, hogy művész legyen. Ha úgy vesszük, nem is tévedett.

Kamaszkorában – bár rajzolgatott rendületlenül – mégis az idegenforgalom kezdte mind jobban érdekelni, rövid ideig dolgozott is ezen a területen, aztán mégiscsak a Tanítóképző Főiskolát végezte el, természetesen rajz szakkollégiummal kiegészítve. Tanított néhány évig, majd átkerült a későbbi Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola Tanulmányi Osztályára, aztán kollégiumi nevelő lett ugyanott, csakhogy ehhez hivatásosnak kellett lennie; így lett rendőr. 2004-től a BM Rendészeti Vezetőkiválasztási, Vezetőképző és Továbbképző Főosztály munkatársaként képzéseket szervezett, ma a Rendészeti Oktatási és Kiképző Központ RKA Módszertani Főosztályán foglalkozik képzésszervezéssel.

Egy 2012-es dél-franciaországi kiránduláson látott egy keramikust, aki szép tárgyakat készített, miközben valami puhán lebegő béke és nyugalom vette körül. Surányi Andrea úgy döntött akkor: sokféle művészeti tevékenysége közül a jövőben ez lesz az, amelynek mesterfogásait komolyabban is elsajátítja. 2012-ben a Dr. Kresz Mária Alapítványnál népi fazekas vizsgát tett, majd keramikus képesítést is szerzett a Kerámiaparkban. Biztos abban, ezt támogató munkahelyi háttér és légkör híján nem lehetett volna megcsinálni. De hozzáteszi azt is, a fazekasmesterséget és a kerámiakészítést könnyebbnek gondolta. Mint mindenki, aki a kerámiakészítéssel foglalkozik. Pedig számos technikát, mesterfogást kell elsajátítani, arról nem beszélve, hogy hatalmas beruházással is jár mindez. Sokba kerül az agyag, a máz, a korong, a kemence és az a kismillió eszköz, ami a munkához szükséges…

Azt mondja, ez egy olyan szakma, amelyben mindig lehet tanulni. Sokféle agyag, máz és technika létezik, mindent mindennel lehet kombinálni, kész csoda, hogy a kísérletezgetés során nem sikerült előállítani a bölcsek kövét vagy megfejteni az aranycsinálás titkát. Vannak vásárok, amelyeken hiánytalanul megtalálhatók az igazi, profi keramikusok, népi fazekasok, ezek egyike a Magyarszombatfán vagy a Kecelen rendezett esemény. Ezek nemcsak vásárok, de a mesterek számára jó hangulatú baráti találkozók is, ahol a szakmán kívül minden másról is beszélgetnek. Surányi Andrea állítja, ezeken a vásárokon bátran vásárolhat mindenki étkezési kerámiákat is, merthogy az ott található tárgyak ólommentes mázzal és magas hőfokon készülnek, vagy ahogy a szakemberek mondják: magastűzűek.

Mostanában részben az úgynevezett rakutechnikával foglalkozik, amelynek filozófiája a zen buddhizmusból eredeztethető. A tan lényege a jelenségek valódi természetének megismerése, így tehát a rakutechnikával készített művek végső küllemét is nagyrészt a véletlen határozza meg. Valamint foglalkozik a máz nélküli, őskori technikával, mellyel kerámiaedényeket készít, ennek módszertani részleteibe e helyütt azonban ne menjünk bele! Egy biztos: a kerámiakészítést olyan hőfokon szereti, amilyen csak az égetőkemencékben található.

TRENCSÉNYI ZOLTÁN

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ