Megtörték a csendet

2025. 06. 17., k - 12:30
Zsaru Magazin

Hamar Ágnes őrnagy, a Miskolci Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztály Élet- és Ifjúságvédelmi Alosztály helyettes vezetője és Béresné Buczkó Viktória százados, a Miskolci Rendőrkapitányság bűnmegelőzési főelőadója Törd meg a csendet – A biztonságod a tét! címmel szervezett konferenciát a kapcsolati erőszakról.

Cseppekkel telített akták.

– Szinte mindig csóválom a fejem, amikor egy vármegyében regisztrált, kapcsolati erőszakot kimerítő bűncselekmény aktája az asztalomra kerül, és olyan is van köztük, amiről konzultálni szoktam szakterületen szolgáló kollegával. Március elején is ez történt, és Viktória számára is egyértelmű volt, valamit tennünk kellene azért, hogy minél több emberben rögzüljön két tudnivaló: a kapcsolati erőszak nem magánügy, és egy kívülálló, akár az elszenvedő szomszédja is megkeresheti valamelyik áldozatsegítő szervezetet – magyarázta Hamar Ágnes, arra utalva, hogy az említett eset áldozata is megvárta az utolsó cseppet és pillanatot, illetve a testi sértést. – Ahogy ez a nő a vallomásában felidézte az első, évekkel korábbi jeleket, egyértelmű volt, hogy akkor kellett volna segítséget kérnie. De az is elég lett volna, ha valamelyik hozzátartozója, ismerőse vagy valaki a közvetlen környezetéből, például a szomszédja felemeli a telefont, és felhívja, mondjuk, a Miskolci Áldozatsegítő Központot.

A téma érzékeny, a dió kemény.

– A kapcsolati erőszak érzékeny téma, de sokan azzal sincsenek tisztában, mikortól számítanak bűncselekmény sértettjének, és itt nem csak nőkre gondolok. A gyerekekkel és az idős szülőkkel szembeni, fizikai erőszakot el nem érő cselekmények terén is nagy a tájékozatlanság. Természetesen a szégyenérzet legyőzése a legkeményebb dió, de Viktóriával azt tűztük ki célul, hogy ha csak egy embert tudunk megóvni egy körvonalazódó tragédiától, akkor már megérte – mondta az őrnagy, aki biztos benne, sokakhoz eljutott a Törd meg a csendet – A biztonságod a tét! című konferencia híre. – Széles körben hirdettük a Miskolci Rendőrkapitányság támogatásával, még plakátokat is kihelyeztünk, és beszámolt róla a helyi média, de a rendezvényen is kiemelt téma volt a potenciális sértettek elérése és tájékoztatása. Nem titkolt célunk, hogy a következő alkalommal áldozatok is eljöjjenek, vagy legalább a hozzátartozóik, ismerőseik, mert szeretnénk folytatni. A meghívott szervezetek is azt jelezték vissza, hogy a kezdeményezést nagyon jónak tartják. Valóban felemelő érzés olyanok között lenni, akik mind egyet akarnak, még akkor is, ha ennek az elérése nagyon nehéz.

A Törd meg a csendet – A biztonságod a tét! konferenciát a Miskolci Rendőrkapitányság szervezésében rendezték április 29-én a Teleki Tehetséggondozó Kollégiumban, és a két legalapvetőbb kérdést járták körbe: Hogyan ismerhető fel a kapcsolati erőszak? Milyen jogi és gyakorlati segítség érhető el? Olyan szakemberek vettek rajta részt, mint Tóth Andrea pszichológus és Doszpoly Orsolya a Miskolci Áldozatsegítő Központból, továbbá Deákné Benke Judit és Balázsfalvi Ágnes a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény képviseletében, de dr. Kertész Andrea őrnagy, a Miskolci Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztály helyettes vezetője is tartott előadást, illetve dr. Cseke Gábor ügyész a Miskolci Járási Ügyészségről.

SZ. Z. J.

FOTÓ: RENDŐRSÉG


Kapcsolódó oldalak