Mérföldkő a rendészeti küzdősportban
Izzasztó szemináriumot tartott a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Rendészeti Szabadidő- és Sportcentrumában Kru Toom, egy hivatalosan minősített muay thai oktató a Budapesti Rendészeti Sportegyesület boksz és kick-box szakosztályának tagjai számára.
A magas Khan-fokozatú oktató a Thai Box Akadémia meghívására érkezett Magyarországra, ahol tíz hónapon keresztül segíti a magyar muay thai sportolók felkészülését.
Az edzést Czinke Gábor, a Thai Box Akadémia edzője vezette, melyben a tradicionális muay thai ágazatot képviselő Kru Toom is aktívan közreműködött. Az edzésen megjelenő rendőrök bemelegítés után bővíthették már meglévő ismereteiket, és új technikákkal ismerkedhettek meg a Thaiföldről származó, puszta kezes harcművészet terén.
– Kiváló lehetőség, hogy Kru Toom mester itt van velünk, hiszen autentikus forrásból merítve mutatja meg a thai boksz mozgásrendszerét – mondta el Mucsi Sándor, a Budapesti Rendészeti Sportegyesület boksz és kick-box szakosztályának vezetője. – Kiemelten fontos lehetőség ez a szeminárium a nemzetközi kapcsolatok erősítésére is. Az, hogy egy ilyen magas szintű thaiföldi oktató van itt velünk ma, jól szemlélteti, hogy a szakosztályt egyre több külföldi instruktor, oktató és mester tiszteli meg a jelenlétével és a tudásával.
A kesztyűt, lábvédőt és fogvédőt viselő rendőröket a thai mester egyáltalán nem pátyolgatja, a bemelegítést követően megkezdődik a full contact ütések és rúgások gyakorlása. Bár a sérülések elkerülése miatt a biztonság is nagy hangsúlyt kap, a teljes erővel becsapódó öklök és lábak puffanása betölti a tornacsarnokot. A „nyolc végtag művészete”, melyben a térd és a könyök ugyanolyan fontos szerephez jut, mint az ököl vagy a lábszár, több évezredes múltra tekint vissza Thaiföldön.
– A muay thai vagy thai boksz keretein belül a főszerep a testi erő, a gyors reflexek és a teljes, szinte vallásos áhítattal áthatott koncentráció köré csoportosul, amit Kru Toom, a thaiföldi Kulturális Minisztérium által hitelesített Kru Muay Thai Association képviselőjeként nagyon magas szinten képvisel. Így nem csupán a thai boksz technikai aspektusait, de a sportág évezredes hagyományait is megismerhetik azok, akik ma itt vannak – hangsúlyozta Mucsi Sándor szakosztályvezető. – Számunkra rendőrként és sportolóként egyaránt fontos, hogy hiteles forrásból tanuljunk, erre páratlan lehetőség a thaiföldi mester magyarországi látogatása, ami nemcsak kiváló alkalom a tanulásra, de hatalmas megtiszteltetés és egyben valódi mérföldkő is a Budapesti Rendészeti Sportegyesület boksz és kick-box szakosztályának számára.
K. D.
FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ