Névváltása ellenére újabb csalássorozatba kezdett

2023. 11. 14., k - 15:20
Zsaru Magazin

A kaposvári vizsgálók a Mátrix Projekt keretében befejezték egy tavaly nyáron indult ügy vizsgálatát. Az elkövetőt a kaposvári nyomozók még februárban fogták el, aki közel 600 embert ejtett tévedésbe. A csalónak nem ez volt az első ilyen esete.

Egy közösségi oldalon még 2021 nyarán jelent meg hirdetésként, hogy otthonról végezhető munkához, illetve külföldi munkavállalásra keresnek embereket. A hirdetésre jelentkezők megtudhatták, hogy reklámtollakat kellene összeszerelni otthon, és akár 90 ezer forintot is lehet keresni egy hónap alatt. A felhívásra többen jelentkeztek, csakúgy, mint a külföldi munkavállalásra. Arról annyi derült ki, hogy egy külföldi gyárban, szalag mellett kellene dolgozni. Viszont azért, hogy valaki meg is kapja bármelyik munkát, a hirdető pénzt kért. Ez 4500 és 20 ezer forint között változott. Csaknem 600 ember el is utalta a pénzt a megadott számlaszámra. Aztán nem történt semmi.

– Az egész ország területéről utaltak át pénzt, sőt, a határon túlról is tudunk károsultakról – mondja Balla Gábor alezredes, a Kaposvári Rendőrkapitányság vizsgálati osztályának kiemelt fővizsgálója. – Felkutattunk felvidéki, erdélyi és kárpátaljai sértetteket is. Alig van olyan rendőrkapitányság az országban, amely ne lett volna érintett az ügyben.

A számlaforgalmi adatokat elemezve a rendőrök felgöngyölítették az ügy 593 áldozatát. Volt, akik feljelentést tettek annak ellenére, hogy csak kis összegről, 4500 forintról volt szó, de olyan is akadt, aki nem foglalkozott ezzel. Épp a feljelentések hiánya miatt a hirdető közel egy éven át zavartalanul végezhette kártékony tevékenységét, míg 2022 augusztusában megérkezett az első feljelentés a Kaposvári Rendőrkapitányságra. A nyomozók zárolták az elkövető, F. András bankszámláját, lakhelyén kutatást tartottak, elkapták a férfit, gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

– Érdekesség egyébként, hogy amikor a nyomozók elfogták a tettest, felcsillant a szeme, és megkérdezte a kollégáimtól: „Balla Gábor százados úr még ott dolgozik?” Először nem is értettem, mert nem tűnt ismerősnek a neve. Aztán kiderült, hogy 2010–11-ben szintén volt két csalási ügye, csak akkor még más néven követte el. Bevallása szerint e miatt a két eset miatt kellett nevet változtatnia. Az akkori csalássorozatnál is több száz sértettet találtunk, sajtóközleményben kerestük őket. Azt mondta, hogy akkor annyira közismert lett a neve, hogy inkább megváltoztatta.

Akkoriban hitelfelvételi lehetőséget ajánlott, és komolyabban foglalkozott a háttérmunkával is. Az érdeklődőknek prospektusokat küldött, és megpróbálta azt a látszatot kelteni, hogy teljesen legális a vállalkozás. Ha valaki beütötte a cégkeresőbe a vállalkozás nevét, akkor megtalálhatta. Elküldte a sértetteknek a tájékoztatót, csak épp pénzügyi tevékenységre nem szerzett engedélyt. Akkor emelt díjas telefonon lehetett csak elérni, amivel havonta 400-500 ezer forintot keresett. A sértettektől szintén aránylag alacsony összeget, 10–15 ezer forintot kért, „hátha nem mennek el a rendőrségre feljelentést tenni”. 

F. Andrásnak jelenleg is több ügye folyik a rendőrségen, illetve van, amelyik most jutott el jogerős ítéletig. A mostaniban a vizsgálók a szükséges nyomozati cselekményeket elvégezték, és az iratokat megküldték a ügyészségnek.

MÁTYÁSI GYÖRGY

FOTÓ: RENDŐRSÉG

név

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.