Nyíregyházi dílerfogás kitüntetéssel
Mokánszki Noémi főtörzsőrmester, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály járőrvezetője már többször figyelt fel a szabadnapján bűncselekmények elkövetőire, tervezőire, legutóbbi figyelmessége viszont már a bravúr kategóriája. Nem csoda, hogy ezért dr. Kuczik János Zoltán vezérőrnagy, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes jutalmazta.
Meglátni és megérezni.
– Nyíregyháza belvárosának peremén, az Érkerti Rendőrőrs szomszédságában lakom, és épp parkoltam a kocsimmal, amikor a visszapillantó sarkában felfigyeltem egy hátizsákos fiatalemberre. A panelházak közötti, játszóteres park másik végében álldogált, de valamit elindított bennem a hátizsákján lévő piros folt, ami nyilván ábrázolt valamit, de azt onnan nem láttam – idézte fel Mokánszki Noémi, és tartott egy kis hatásszünetet. – Most sem tudom megmagyarázni, miért, de ösztönösen arra gondoltam, közelebbről is meg kell néznem. Úgyhogy kiszálltam, és megindultam felé, persze céltudatosan, mintha arra lenne dolgom. Ahogy látótávolságba értem, hirtelen bevillant, hogy két nappal korábban, amikor a szolgálatot felvettem, az eligazításon mutattak nekünk néhány térfigyelőből kikockázott fotót, és az egyiken ezt a macis hátizsákot láttam, mert a piros folt egy nagy, piros maci volt. Kábítószer-kereskedelemhez köthető bűncselekmény gyanúja merült fel az illetővel szemben, és a parancsnok arra kért, intézkedjünk vele szemben, ha valahol meglátjuk.

Aki másnak drogot ás…
– Rögtön hívtam a városi kapitányság forró nyomos parancsnokát, aki arra kért, tartsam szemmel a férfit, mert valószínűsíthető, hogy el fog ott ásni egy vagy több csomag drogot. Vonalban maradtunk, és így már ürügyem is volt arra, hogy megálljak a park szegletében, szerencsére voltak még ott rajtam kívül, és a társasházak ablakaiból is oda lehetett látni. Nem gondoltam volna, hogy délután kettőkor egy ilyen jól belátható helyen fog nekiállni drogot elásni, de pontosan ezt csinálta. Előtte még körbesétált, majd megállt egy bokros résznél a játszótér melletti, aszfaltozott járda és a parkolósáv közötti zöldterületen. Ott elővette a mobilját, lefotózta a bokrot, majd kotorászott a hátizsákjában, leguggolt, valamivel ásogatott, talán egy kanállal, aztán valamit odarakott. Utána visszalapogatta a földet, és a mobilját nyomogatta, miközben elsétált onnan, aztán ezt még kétszer megcsinálta a park területén. Mindhárom alkalommal másik bokornál fotózott és ásogatott. A harmadik műveletet csak hellyel-közzel láttam, mert takarásban volt, de a ráutaló magatartás alapján a cselekmény ugyanaz volt, és ez hamarosan beigazolódott. A kollegák szolgálati autóval érkeztek, ahogy meglátták, kipattantak, és elfogták. Akkor épp a járdán sétált, és nem tanúsított ellenállást.

Parkolásból jutalmazás.
– A helyszínen megvártam a szemlebizottságot, és megmutattam nekik, hol ásogatott. A bűnügyi osztály vezetője még aznap köszönetet mondott, pár napra rá pedig parancsot kaptam, menjek fel Budapestre a Készenléti Rendőrség központi objektumába, ahol dr. Kuczik János Zoltán vezérőrnagy, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes jutalomban részesített – válaszolta a szemfüles járőrvezető, aki szakterületén nyújtott kiemelkedő tevékenysége elismeréseként kapott jutalmat. – 2007-ben szereltem fel, és azóta néhányszor előfordult, hogy a szabadnapomon figyeltem fel folyamatban lévő, illetve tervezett bűncselekményre. Ezek főleg letett kerékpárok körül ólálkodó, gyanúsan viselkedő emberek voltak, és róluk is tettem bejelentést a kapitányságra. Olyasmi még nem fordult velem elő, hogy a távolban meglátok egy színfoltos hátizsákot, és úgy érzem, ezt közelebbről is meg kell néznem. Valószínűleg már tudat alatt is rendőr vagyok, de azon is elcsodálkoztam, hogy ez a fiatal díler úgy ásott el három pakk drogot egy lakóházakkal szegélyezett parkban, hogy körbe sem nézett.
K. Dominik (19) hátizsákjában 517 gramm marihuána volt, a három, földbe vájt üregben pedig 68 gramm. Fővárosi tartózkodási helyén 140 g növényi származékot, 25,3 g sárga gyantát, 54 szürke és lila tablettát foglaltak le, melyeket igazságügyi vegyész szakértő vizsgál. Előállítását követően kábítószer-kereskedelem gyanújával hallgatták ki, őrizetbe vették, és a bíróság elrendelte letartóztatását. A nyomozás még tart, de annyi tudható, hogy a drogüzletet online, zárt csoportban bonyolította le.
SZ. Z. J.
FOTÓ: RENDŐRSÉG, VEZDA LÁSZLÓ