Harminchat éve van a pályán, és még ma is ugyanazzal a lelkesedéssel beszél a szolgálatról, mint amikor először vett maga mellé rendőrkutyát. Pedig eredetileg egészen más életet képzelt el magának.

– Nem akartam rendőr lenni, nagyon csibész gyerek voltam – meséli a bátonyterenyei körzeti megbízott nevetve. – Akkor még nem volt retorzió, ha kapott a gyerek egy pofont vagy fenyítést akár a tanártól, akár a szüleitől. Elfogadott volt. Én is kaptam, és elhatároztam, hogy egyszer biztosan visszaadom, mint Ludas Matyi Döbröginek, háromszor is.

Versenyszerűen küzdősportolt, nem tartotta magát gyenge gyereknek. Bár sok csínyt követett el, a tanulás nem jelentett számára különösebb erőfeszítést.

– Rossz gyerek voltam, de nagyon jól tanultam. Anélkül, hogy pluszenergiát kellett volna ráfordítanom. Ezt ki is használtam a csínytevésekben – mondja mosolyogva.

A mezőgazdaság érdekelte, a lovak és az állattenyésztés vonzotta. Dicsérettel végzett, érettségi után pedig azonnal telepvezetői állást ajánlottak neki Kisterenyén, egy neves gazdaságban. Úgy gondolta, a főiskolát majd levelezőn befejezi. Aztán jött a sorkatonaság. Határőr szeretett volna lenni, de külföldi kapcsolatai miatt nem vették fel. Végül Vácon kezdte meg szolgálatát gépjárművezetőként. A rendszerváltás után leszerelt, csakhogy addigra megszűntek a termelőszövetkezetek, állás nélkül maradt.

– Elhatároztam, hogy akkor határőr leszek. De megint nem engedtek felszerelni. Így maradt a rendőrség. Gondoltam, az is hasonló.

A tíz hónapos rendőri képzést 1991-ben kezdte meg, majd Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályára került gépkocsizó járőrként.

– Egy idő után, 1995-ben váltani akartam. Az egyik kollégám mondta, hogy megy kutyás suliba. Gondoltam, én is megpróbálom.

A kutyavezetői képzést dicsérettel, az országos versenyt pedig második helyezéssel fejezte be. Ekkor szervezték újjá a körzeti megbízotti rendszert, őt pedig Mátraverebélyre nevezték ki kutyás körzeti megbízottnak. Nem könnyű körzetet kapott.

– Mátraverebély akkor nagyon fertőzött hely volt, de a becsületes emberekkel nagyon jó kapcsolatot alakítottunk ki. Megvolt az a közeg, amelyre lehetett támaszkodni – magyarázza.

Az első szolgálati állata egy hatalmas német juhász volt. Vele dolgozott körzeti megbízottként.

– Sanyinak hívták. Versenyekre is jártunk. Ha megtalált valakit, nem támadta meg, csak leült mellé és ugatta, amíg oda nem értem. Fogtunk vele határsértőket, fatolvajokat. Féltek tőle. Nagyon sok közös élményünk és elfogásunk volt. Öt évet töltöttem körzeti megbízottként, majd jelentkeztem a Budapesti Rendőr-főkapitányság szakszolgálatához kutyás járőrvezetőnek. A munka ott egészen más volt: rendezvénybiztosítások, különleges szolgálatok, tömegrendezvények. Közben Sanyi megsérült, nyugdíjazni kellett. Utódja egy rottweiler lett, Alinak hívtuk, Muhammad Ali után.

A főtörzszászlós később visszatért Nógrádba, és újra kutyás körzeti megbízottként dolgozott. Új társa a tíz hónapos Akela lett, akit Dunakesziről hozott el.

– Akela különleges kutya volt. Elszakadt a térdszalagja, meg kellett műteni, de utána indult be igazán a karrierje. Megszerezte a kettes minősítésű vizsgát, és minden helyzetből kivágta magát. Egyik legemlékezetesebb esetünk egy téli orvvadászelfogás volt.

A bejelentés szerint lövések dördültek el egy nádas közelében. Ahogy a helyszínre értek, csak egyetlen lábnyom vezetett a befagyott víz felé.

– Hallottuk, hogy nem sokkal korábban még lőttek. A kutya már izgatott volt, érezte, hogy friss nyomon van. Elindultunk utána. Tudtam, hogy árterület, sejtettem, hogy a jég alatt mély víz lehet, ráadásul úszni sem tudok. Próbáltam a gát mellett haladni, mert ott valamivel biztonságosabbnak tűnt a jég. Aztán egyszer csak beszakadt alattam. Abban a pillanatban még próbáltam megkapaszkodni, de már húzott lefelé a víz. Éreztem, hogy a lábam nem ér le, és egyre mélyebbre merülök. Akela közben ment tovább. Hallottam, hogy ugat. Aztán kiabálást, csapkodást. Tudtam, hogy megtalálta őket.

A rendőr eközben a jéggel küzdött.

– A rádió a kabátom alatt volt, nem tudtam segítséget kérni. Az egyik kezemmel kapaszkodtam a jég szélébe, a másikkal próbáltam feltornászni magam. Végül nagy nehezen sikerült kievickélnem a partra.

A kutya végül egyedül tartotta fel a két férfit addig, amíg gazdája átázott ruhában, a jeges vízből kimászva oda nem ért hozzájuk.

– Mire kijutottam, Akela már elfogta a két orvvadászt, egy apát és a fiát – eleveníti fel az eseményeket. – Később a gyanúsítottak elmondták, hogy mindent megtettek, hogy ne kerüljenek rendőrkézre. Akelára nem számítottak. Megpróbálták a kutyát a jég alá nyomni, ütötték, rúgták, de nem tudtak vele mit kezdeni. Akela kitartó volt, nem engedte el őket. Őt nem lehetett eltéríteni, ha munka volt, még a létrára is felmászott, ha ott kellett elfognia valakit.

Egy júniusi bemutató lett a kutya utolsó napja.

– Egy bemutatón voltam vele, amikor egyszer csak lefeküdt. Nem mozdult. Tudtam, hogy nagy baj lehet. Újra kellett éleszteni. Este még magánál volt, de hajnalra elment. Nagyon megviselt. Másnap pedig már a lányával, Whiskey-vel kellett elkezdenem dolgozni. De szerencsére ugyanazt a szintet hozta, mint az apja. Nagyon jól keresett, jó volt a fogáskészsége is. Rengeteg feladatot hajtottunk végre együtt.

Az évek során egymás követték a szolgálati ebek, és mindegyikhez külön történet, külön kötődik. A kutyás szolgálat mellett mindig fontosnak tartotta a képzéseket is. A kilencvenes években kollégáival gyakorlásokat szerveztek, akadálypályákat építettek, életszerű szituációkat gyakoroltak.

– Egyedül nem lehet kutyát képezni. Kell valaki, aki elfut, akit megfoghat, akivel dolgozhat.

Megszerezte a kiképzésvezetői vizsgát, szakmailag irányította a foglalkozásokat, hosszú éveken át pedig kiváló kapcsolat alakult ki a Heves és Nógrád megyei kutyások között.

– Közös képzéseket tartottunk, aztán sütögettünk, főztünk. Megbeszéltük, melyik kutyával mit lehetne még fejleszteni. Jó közösség volt.

Ma már ritkábban gyűlnek össze, de ő továbbra is ott van szinte minden képzésen. Harminchat év szolgálat után sem fogyott el a lelkesedése.

– A kutya szinte mindent megcsinál – mosolyodik el. – Csak intézkedni, autót vezetni és jelentést írni nem tud. A többit szinte mind rá lehet bízni!

És bár számos szolgálati négylábú kísérte végig pályafutását, egy dolog változatlan maradt: a közösség bizalma. Több évtizedes körzeti megbízottként jó kapcsolata alakult ki az emberekkel.

– A mai napig vannak olyanok, akik felhívnak, információt adnak. Ez azt jelenti, hogy megbíztak bennem. Talán ez a legfontosabb az egészben – teszi hozzá.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA