Nyomozásból ötös

2025. 02. 03., h - 08:22
Zsaru Magazin

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság rendhagyó pályaorientációs napot szervezett a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Dunaferr Technikum és Szakképző Iskola diákjainak, akik játékos formában ismerhették meg a rendőri munka kihívásait. A programhoz segítséget kaptak a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézettől.

A Dunaferr közszolgálati tagozatának 12. K osztályos tanulói álltak rajthoz a három állomásból álló rendészeti versenyen, amelyen a leggyorsabb, legügyesebb csapat állhatott a dobogó legmagasabb fokára. Érdekes fejleményt jelentett, hogy olyan rendőr is részt vett a versenyen, aki maga is az iskolában tanult korábban.

Az összegyűlt diákokat Törköly László alezredes, dunaújvárosi rendőrkapitány köszöntötte. Kiemelte, a nap folyamán elvégzett munka a rendőrség napi tevékenységét hitelesen bemutató feladatokból áll, azt reméli, hogy a diákok így még jobban megismerhetik a szakterületeket, ami segíthet majd nekik abban, hogy rendőrként szakmai irányt válasszanak.

A tanulókat három állomáson várták kihívások, melyek során egy bűntényt kellett felgöngyölíteniük. Az első állomáson, egy kirabolt dohányboltban a bűnügyi helyszínelők segítségével kellett a fiataloknak nyomokat találniuk és azokat szakszerűen rögzíteniük. Ezt követően egy közlekedési balesethez „vonultak ki”, ahol hamar kiderült, az előző bűntény elkövetője menekülés közben autó elé hajtott elektromos rollerével. A közelben rejtőzködő, felfegyverzett betörőt végül a büntetés-végrehajtási intézet által biztosított szolgálati kutyával kutatták fel, majd a tanultak alapján ártalmatlanná is tették. A mozgalmas nyomozás utolsó állomása az előállító volt, ahol a diákoknak figyelniük kellett a kapitányságra „bevitt” gyanúsított ruházatának átvizsgálására, adatainak pontos felvételére és arra is, ha esetleg egészségügyi segítségre szorulna.

A feladatokat a kapitányság dolgozói ötletbörzén állították össze, mindegyikük örömmel vet részt a munkában.

– A verseny alapját egy rácalmási rablás adta, ahol nagyjából hasonló forgatókönyvvel találkoztunk, de számos más ügy motívumait is belesűrítettük a nap történéseibe. Szerencsére a diákok jártak már nálunk, így a rendőrség nem ismeretlen a számukra, a feladatok viszont kihívást jelenthettek – árulta el Kőhalmi László főtörzszászlós, a kapitányság megbízott közlekedésrendészeti osztályvezető-helyettese, aki az egyik szervezőként segítette a fiatalokat a versenyen. – Természetesen az élmények mellett egyik csapat sem távozik üres kézzel, minden résztvevő számára ajándékcsomagot állítottunk össze.

Köhalmi
Kőhalmi László főtörzszászlós

A diákcsapatok fáradhatatlanul vetették magukat a feladatokra, szerencsére napos, tavaszias időben, így a szabadban töltött feladatok is felüdülést jelentettek. Mivel mindhárom versenyhelyszín a kapitányság területén kapott helyet, a diákok egyben alaposan megismerték az épületet is, ahol a jövőben többen kezdhetik majd meg közülük rendőri szolgálatukat.

A nap sztárja egyértelműen Zsömi, a pálhalmai börtön kábítószer-kereső és nyomkövető kutyája volt, aki végtelen szeretettel tűrte, hogy a fiatalok megsimogassák, labdázzanak vele, vagy épp becézzék. A 11 esztendős magyar vizsla szuka sorra nyeri a szakági versenyeket, 2016 óta veretlen a saját szakterületén.

A rendezvényt dr. Hegedüs Nóra alezredes, megbízott kapitányságvezető-helyettes zárta, aki szeretettel gratulált az első helyezett csapat tagjainak is. Kiemelte, kifejezetten büszke a megjelent tanulókra már csak azért is, mert hosszú évek óta tanít jogi ismereteket az iskola rendvédelmi tagozatán, így minden versenyző egyben a diákja is. Az igazi tapsvihart azonban az a kijelentése okozta, mely szerint a részt vevő diákok mindegyikének beír egy-egy ötöst a elektronikus osztálynaplóba.

K. D.

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA


Kapcsolódó oldalak