Projekthét a rendészetiseknél
Jól indul a tanév a Székesfehérvári SZC Vajda János Technikum diákjai számára, akik az első napokban hagyományosan az iskolakezdő projekthét keretében rázódnak vissza az oktatás világába. Az iskola rendészeti szakos tanulói szakterületi előadásokon és csapatépítő feladatokban vesznek részt.

Egész napos, egy hétig tartó programsorozattal kezdődik a tanév Bicskén, a Vajda János Technikumban, ahol az iskolába frissen érkezett tanulók és a végzősök egyaránt megtalálják az igényeikre szabott foglalkozásokat.
Cél az ismeretfrissítés.
– Fő feladatunk a nyári szünet után a tanulók visszaillesztése az iskola rendjébe. Ennek legjobb módja az ismeretek felidézése, a megszerzett tudás szélesítése kötetlen, játékos formában – mondta Gyebrovszky Petra egykori százados, az iskola szakoktatója. – Az a célunk, hogy tanulóink pozitív, hasznos élményekkel feltöltve vágjanak bele az új tanév kihívásaiba.
Külsős előadók, belső feltöltődés.
– Az iskola a projekthétre különböző témakörökben járatos szakértőket hívott meg, akik többek között rendészettörténeti, lőfegyverismereti, intézkedéstaktikai előadásokat tartanak, vagy épp emelt szintű elsősegélynyújtó prezentációval hívják fel a figyelmet az életmentés fontosságára – sorolja a programokat Gyebrovszky Petra. – Az új tanulóinkat csapatépítő kurzus várja, a végzősökkel pedig a projekthét teljes ideje alatt a komplex rendészeti képzést lezáró szakmai vizsgára készülünk.
A tanárok is programokkal készülnek.
– Az első héten hagyományosan az évkezdő osztálykirándulásoké a főszerep, amihez ideális a kora őszi időjárás – ismerteti az oktatók által végzett feladatokat. – Igyekszünk ebben az első hétben, a tanévet indító adminisztráció mellett, lehetőséget adni arra is, hogy a régi-új osztályaink összerázódjanak, a tanárok és a diákok újra felvegyék a fonalat, át tudják adni a nyári élményeiket egymásnak. Szeptember 8-ától aztán ismét a tanulásé a főszerep. Az iskolában a diákok egész képzési ideje alatt szem előtt tartjuk, hogy a rendőri munka minél szélesebb spektrumát mutassuk be, ezzel is folyamatosan motiválva őket arra, hogy az ötéves képzést követően ezt a pályát válasszák.
A diákok számára a hét csupa meglepetés.
– Nagyon jó ötletnek tartom ezt a projekthetet, mert a nyári szünet után kicsit tényleg nehéz visszaszokni az iskolába – nyilatkozott az egyik 12. osztályos tanuló két foglalkozás között. – A tanáraink egész hétre előre beosztanak minket az előadásokra, de a cím alapján nem mindig tudjuk, mire számítsunk, vagy ki lesz az oktató, így mindig akad meglepetés. Nagyon érdekes emberekkel találkozunk, akik szakmailag tényleg nagyon felkészültek. Eddig nekem az elsősegélynyújtás és az intézkedéstaktika tetszett a legjobban, sokat tanultam az előadásokból.
K. D.
FOTÓ: VAJDA JÁNOS TECHNIKUM