Putnoki aktahegymászó

2023. 05. 02., k - 11:42
Zsaru Magazin

Meddig lehet csalóként élni? S. István (42) és S. Judit (34) esetében a kérdés azért kényes, mert a feleség a nyomozati szakban elhalálozott, viszont az is tény, hogy 7,5 millió forintot csaltak ki 647 áldozatuktól. Mindent feléltek és elismertek, egy putnoki nyomozónak pedig sok munkát adtak.

A kéz alatti világhálós vásárlás egyik legnagyobb tévhite, hogy ami nem kerül sokba, azt át lehet utalni előre. Legfeljebb bukta, és a fene sem fog feljelentéssel bajlódni. Erre a könnyelműségre építette sémáját S. István és felesége, S. Judit, akik mindent hirdettek, amit kelendőnek gondoltak, és amiről szerezhettek fényképet: kávéfőzőt, videókártyát, konyhai robotgépet, horgászorsót, okosórát, erősítőt, tabletet, fényképezőgépet, játékszoftvert, mikrohullámú sütőt, processzort, bőrkabátot, adattárolót, tápegységet, routert és mobil klímát.

– A kávégép és a videókártya volt a sláger. A 647 csalás tárgya legalább száz esetben volt videókártya, kb. ötvennél pedig kávéfőző – vázolta Czifra Zsolt őrnagy, a Putnoki Rendőrőrs bűnügyi alosztálya és az országos koordináció vezetője, aki a szerteágazó ügy felgöngyölítése közben vizsgálóként is eljárt. – Azért lettem ügygazda, mert 2020 márciusában Putnokról érkezett az első bejelentés. A sértett hifierősítőt rendelt, és a 19 ezer forintos vételárat előre átutalta az internetes piactéren megadott bankszámlára. Miután az érintett pénzintézettől lekértem a csaláshoz használt számla pénzforgalmi kimutatását, arra lettem figyelmes, hogy mások is „vásároltak”, ezért a számlanyitásig visszamenőleg igényeltem meg a kimutatást.

Néhány hét múlva megkeresték Czifra Zsoltot a Kazincbarcikai és a Pécsi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályáról, miután ugyanez a számlaszám hozzájuk benyújtott feljelentések kapcsán is felmerült, és az előzménykutatás során azzal szembesültek, hogy ezzel kapcsolatban már mi is folytatunk eljárást.

– A banki kivonatból csináltam egy munkapéldányt, amelyen már csak azok szerepeltek, akik utaltak. Akkor tízen voltak. Megkerestem azokat a pénzintézeteket, amelyektől az utalás érkezett, és miután megtudtam, kik kezdeményezték ezeket a tranzakciókat, a lakó-, illetve tartózkodási helyeik szerinti kapitányságokat is megkerestem, hogy tanúként hallgassák ki őket – folytatta az őrnagy, aki már a 13. esetnél tartott, amikor az ügyészség elrendelte a házaspár elfogását. – Csongrádban volt a bejelentett lakcímük, de a kollégák azt jelezték vissza, hogy ott csak a nő szülei élnek, és ők nem ismerik S. István és a lányuk tartózkodási helyét. Mivel a férfi fővárosi volt, és a bankszámlanyitásnál egy budapesti levelezési címet adtak meg, kértem, hogy ellenőrizzék, de a kollégák nem találták őket, ezért elrendeltük a körözésüket. Adatgyűjtés során merült fel információ a valós tartózkodási helyükről, és 2020. december 13-án egy XIX. kerületi albérletben fogták el őket. Elmentünk értük, és Putnokon hallgattuk ki őket. Tizenhárom csalással gyanúsítottuk meg őket hozzávetőleg 200 ezer forintos összkárértékben, és mindent elismertek. Előadták, hogy nem volt jövedelmük, ezért próbálták ki ezt a módszert, és azt is bevallották, hogy az eladásra kínált termékek egyikével sem rendelkeztek. Eljárást indítottunk velük szemben, és szabadlábon védekeztek. Hónapokon át nem jöttek újabb feljelentések, ’21 szeptemberétől viszont felpörögtek az események. Az év végére már 235 sértetettnél tartottam, miután az újabb bankszámlaszámokról értesültem.

 

Akta hegy

Az ügyészség tavaly márciusban indítványozta a házaspár letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt.

– Nemrég zártam le az ügyet, illetve annak 19. aktáját – mondta Czifra Zsolt, akit egyik kollégája le is fotózott a közel tízezer oldalas aktaheggyel. – Gyakorlatot szereztem már ebben, mert hat évvel ezelőtt, amikor az Ózdi Rendőrkapitányság vizsgálati osztályán szolgáltam, egy 450 rendbeli csalásnak voltam az ügygazdája. Letartóztatásukkor, 2022. március 23-án 235 rendbeli csalással gyanúsítottuk meg őket, de látszott, hogy jóval több sértettről lehet szó. Két év leforgása alatt csaknem húsz bankszámlát nyitottak, és ezek pénzforgalmi kimutatásai alapján 647 embert károsítottak meg. Közülük csak 47-en tettek feljelentést, de tanúkihallgatásukon a többiek is elismerték, hogy átverték és megkárosították őket.

Az elkövetők nagyon ügyeltek arra, hogy ne lépjék át az 50 ezer forintos szabálysértési értékhatárt. A legnagyobb összeget, 37 500 forintot egy horgászorsóért utalták át nekik, de így is 7 489 464 forinthoz jutottak, amit elmondásuk szerint feléltek.

– Ügyfeleikkel az internetes piactér üzenetküldő alkalmazásán keresztül kommunikáltak például olyan fantázianéven, hogy Pityu89, és amikor egy vásárló jelezte nekik, hogy utalt, az összeget még aznap felvették. Viszont amikor valaki azt írta, hogy személyesen szeretné átvenni a meghirdetett terméket, ezeket a megkereséseket mondvacsinált kifogásokkal hárították. Olyasmit válaszoltak, hogy elutaztak, de ha megjönnek, postázzák – magyarázta az ügygazda. – A tanúmeghallgatások miatt az ország szinte minden kapitányságát megkerestem, és jól együtt tudtam működni a kollégákkal. Az ügy összetettsége miatt viszont a nyilvántartásról is nyilvántartást kellett vezetnem, hogy mindig tudjam, kit kell még megkeresnem, és honnan kaptam már visszajelzést.

Az őrnagy egy drámai fordulatról is beszámolt.

– A vizsgálati fogságban derült fény S. Judit súlyos, kezeletlen betegségére, melynek előrehaladott állapota miatt nem volt valós esélye a gyógyulásra. Már a berettyóújfalui börtönkórházban enyhítettek a fájdalmán, tavaly augusztus 8-án szabadlábra helyezték, de két héttel később elhalálozott. Vele szemben megszüntettük az eljárást – mondta Czifra Zsolt, és egy rabosítást is felidézett. – Három évvel ezelőtt S. Istvánnal szemben kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárás, és idén február 28-án született meg a jogerős ítélet, ezért letartóztatása közben rabosították.

S. Istvánt 647 rendbeli, szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás vétségével gyanúsítják. Az irathegyet megküldték az ügyészségnek.

SZ. Z. J.

FOTÓ: BÉRES ATTILA, RENDŐRSÉG


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.