Rendőrök a kultúráért

2026. 02. 26., cs - 08:00
Zsaru Magazin

A Rendőr Kulturális és Hagyományőrző Egyesület 1999 óta munkálkodik azon, hogy az egykori és a jelenlegi állománynak, valamint családtagjaiknak pihentető kikapcsolódást és kulturális feltöltődést nyújtson. Az elért eredményekről, a megvalósult célokról, továbbá a jövőbeni tervekről Toma Adrienn, az egyesület kiskurátora számolt be.

– Idén lesz 27 éve, hogy szervezetünk hivatalosan is megalakult, melynek magját olyan nyugállományú rendőrök alkotják (Sass Ferenc elnök, Mikó László alelnök, valamint Németh Antal János főkurátor), akik célul tűzték ki, hogy a rendőrség nagy családja számára közelebb hozzák a kultúrát, valamint a szervezeti és a nemzeti szellemi örökség adta lehetőségeket – fogalmazta meg Toma Adrienn, aki az Országos Rendőr-főkapitányság Titkársági Főosztályának Nemzetközi Kapcsolatok Osztályán szolgál.

– Számunkra bizonyos értelemben az egyesületi munka a rendőri hivatás folytatása. Arra törekszünk, hogy visszaadjunk valamit ennek a fantasztikus, összetartó közösségnek, valamint bepillantást engedjünk kollégáink civil életébe is. Sokan a hivatásukon túl sportemberek, művészek, írók a magánéletükben. Ezzel egyszerre ismerjük el munkásságukat és népszerűsítjük, támogatjuk törekvéseiket.

Egy híres nagykövet

– Bodrogi Gyula színművész nemcsak hagyományőrző egyesületünk tiszteletbeli elnöke évek óta, de valódi kulturális nagykövet is, aki szívén viseli a magyar rendőrök sorsát – fejtette ki a kiskurátor, aki maga is 24 évvel ezelőtt került a rendőrség kötelékébe. Az egyesület havonta tart klubesteket. Legutóbb dr. Szomor Sándor ezredessel beszélgettünk a budapesti detektívtestület történetéről, illetve az ezredes által írt bűnügyi témájú könyvekről.

– Adrienn azt is elárulta nekünk, hogy szabadidejében a képzőművészetnek hódol, különböző témájú grafikát, portrét és tájképet fest – több alkotásomat is kiállította már az egyesület. – Számomra a festészet jelenti azt a kikapcsolódást, amivel lazíthatok egy kemény munkanap után. A képzőművészetnek eme pihentető voltát szeretnénk civil szervezetként, saját erőnkből működtetni a rendőrség egységén belül, célunk, hogy bárki részese lehessen ennek a felüdülésnek. Művészeti témákban rendszeresen szervezünk kiállításokat, ingyenes klubesteket, beszélgetéseket és természetesen sportnapokat is.

Horgászok és képzőművészek

– Nagyon népszerűek a Mátrában és Parádfürdőn szervezett gyermektáboraink, ahol hagyományőrzők bevonásával a gyerekek játékos módon ismerkedhetnek meg a történelemmel, valamint a rendőrséghez szorosan kötődő Szent György-legendával is. Ezek a közösségépítő kezdeményezések a gyermekek és a fiatalabb nemzedék számára kínálnak tartalmas kikapcsolódást, sportos élményeket, és vidám perceket. Az igazi ünnepet számunkra a magyar rendőrség napja, a fent említett Szent György-nap jelenti, április 24-e, mely az elhivatottság, a szolgálat és a közösség megerősítésének ünnepe. Szent György a rendőrség védőszentje.

A legenda szerint a sárkány alulmaradt a György elleni a harcban, így e diadal a gonosz feletti győzelmet szimbolizálja.

– Ezen ünnep okán összegyűlnek azon alkotóművészek, akik a rendőrség soraiban szolgálnak, és egy nagyszabású kiállításon mutatják be műveiket a Rendőrpalotában – ismerteti az egyesület egyik legfontosabb programját Toma Adrienn. – A másik visszatérő programunk a minden év május utolsó hétvégéjére szervezett és immár hagyományossá vált Országos Rendőr és Rendészeti Horgászverseny, amelyen az állomány kiváló horgászai mérhetik össze tudásukat és tehetik próbára szerencséjüket.

Tervek a jövőre

– Kiemelt feladatnak tartom a fiatal kollégák megszólítását, hisz közülük kerülnek ki egyesületünk majdani tagjai. Nekik színesebbnél színesebb, magas szintű művészi tartalmakkal teli programokat kívánunk nyújtani kulturális közösségünk berkein belül – hangsúlyozta az egyesület kurátora, aki bizakodó ez ügyben. – Örömmel tapasztalom, hogy vannak már fiatalok, akik az egyesületünk rendezvényein keresztül ismerték meg a rendőrség világát, majd úgy döntöttek, hogy kipróbálják magukat, és ezt a pályát választják. Számunkra ez biztos jele annak, hogy jó úton haladunk.

K. D.

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ


Kapcsolódó oldalak