Rendőrökkel jógázik
Kardos Zsuzsanna Sára rendvédelmi alkalmazott, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Személyügyi Főigazgatóság Titkársági Osztály főügyintézője egyetemistaként érzett rá a jógára, és fiatal anyukaként vált oktatóvá.
Parancsnoki engedéllyel tart jógaórákat a Rendőrségi Igazgatási Központ (RIK) kardiotermében, de más tervet is dédelget.
– Hálás vagyok édesapámnak az inspirációkért, amelyek számomra mindig is meghatározók voltak, és egyre inkább azokká váltak. Már gyerekként érdekelt, mivel foglalkozik, később pedig tiszteltem is, hogy rendőrként az embereket szolgálja. Elsősorban ez motivált, amikor hét évvel ezelőtt beadtam a jelentkezésem az ORFK Személyügyi Főigazgatóságára – mondta néhai dr. Kardos László ny. alezredes lánya, aki emberierőforrás-tanácsadóként végzett a Szent István Egyetemen, és azok után lett főügyintéző, hogy elvégezte a rendvédelmi szervezői továbbképzést a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán. – Korábban a X. Kerületi Önkormányzatnál dolgoztam, de grafikusi képesítéssel is rendelkezem. Közben sporttal is sokat foglalkoztam, ami szintén a véremben van. Édesapám 1. danos mesterként oktatott gyerekeknek shotokan karatét, amit magam is kipróbáltam, és annyira megtetszett, hogy hat éven át jártam Budafokra, a Csákvári László Karate Egyesületbe.
– A falmászás is érdekelt, és annyira magával ragadott, hogy a mai napig nagy szenvedélyem. Ehhez jött a jóga. Egyik egyetemi csoporttársam javasolta, próbáljam ki, és mivel a karate révén vonzódtam a keleti mozgáskultúrához, elmentem vele. Persze ott ragadtam, ennek már 12 éve – idézte fel Kardos Zsuzsanna Sára, és elmélázott egy pillanatra. – Érdekes tapasztalás volt, hogy akkor éreztem úgy, jobban el kellene mélyülnöm a jógában, amikor várandós lettem a kislányommal. Élmény volt „vele” minden egyes jógapóz, és miután világra jött, elvégeztem a gyerek és a felnőtt hatha és flow jógaoktatói tanfolyamot. Amúgy falra is másztam terhesen, és az is nagyon különleges, szerves élmény volt.
– Jógaoktatóként természetesen nekem is az lebeg a szemem előtt, hogy jó lenne dolgozni egy jógastúdióban, de kisgyermekes anyukaként egyelőre elégedett vagyok azzal, hogy tarthatok magánórákat, természetesen a szabadidőmben és persze parancsnoki engedéllyel, annak pedig örülök, hogy kollegákkal is foglalkozhatok. Ez úgy jött, hogy miután a szolgálati helyemre visszatértem, felajánlottam, szívesen tartanék jógaórákat a RIK-ben, a kardioterem alkalmas is lenne rá. Erre is kaptam engedélyt, és június óta minden pénteken ott fogadom az érdeklődőket a szolgálati idő lejárta után – foglalta össze, és hozzátette, ezeken a foglalkozásokon a vinyásza flow jóga stílusában vezeti rá a kollegákat a jóga jótékony hatására. – Izgatott voltam, mennyien és mennyire fognak érdeklődni. Tudják-e, miről szól a jóga? Mivel úgy vettem észre, a többségük azért jön, hogy át legyen mozgatva, rugalmasra vettem az oktatást. Lassan adagolom a légzéstechnikát és a meditációt is. Nem erőltetek rájuk elvárásokat, és örömmel tapasztalom, van egy mag, a leggyakrabban visszatérők, akikben érzek nyitottságot arra, hogy a szellemüket is ráhangolják.
SZ. Z. J.
FOTÓ: NAGY ZOLTÁN, KARDOS ZSUZSANNA SÁRA