Rendőrtisztet előzött az autótolvaj

2025. 07. 24., cs - 08:00
Zsaru Magazin

Káris Áron főhadnagy, a Bicskei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály vezetője Fortuna közbenjárásával az országúton oldott meg egy bűncselekményt, amikor Herceghalom előtt megelőzte egy Bicskéről ellopott autó sofőrje. Természetesen az elfogásába is besegített.

A Bicskei Rendőrkapitányság készenlétes parancsnokaként kezdte munkanapját, de egy továbbképzés miatt a fővárosba autózott Káris Áron. A helyettese tájékoztatta az illetékességi területen regisztrált bűncselekményekről, illetve arról az egyről, amiről távozását követően érkezett bejelentés a 112-re.

– Menet közben tudtam meg, hogy elvittek egy ezüstszínű Opel Vectrát a Kossuth utca egyik háza elől, ahol épp felújítás zajlik. Egy vállalkozóé volt, aki nem húzta ki az indítókulcsot a műszerfalból, de egymillió forintja is eltűnt, ami a kesztyűtartóban volt, a csomagtartóban pedig értékes szerszámgépek – idézte fel a főhadnagy, aki visszafelé jövet is az 1-es főúton haladt. – Nem tudtam nem észrevenni egy ezüstszínű Opel Vectrát, mert a vezetője nagyon meg akart előzni. Már a visszapillantóból feltűnt, hogy sietős neki, mert mögém is előzéssel került. Többször ki- és visszasorolt, mire el tudott húzni mellettem. A Vectra régebbi évjáratú volt, de mivel reggel egy ilyet loptak el Bicskéről, felhívtam a szolgálatirányítót. „Mi annak a Vectrának a rendszáma, amit elvittek a Kossuth utcából?” – kérdeztem, és a kollega bemondta az előttem haladó kocsi hatósági jelzését. Közöltem vele, hogy előttem megy, és hogy követni fogom, ő pedig rádión hívta a szolgálatos járőröket.

„Vissza akartam vinni!”

– Nem sokkal Herceghalom előtt előzött meg, és szerencsém volt, hogy a község belterületén megállította egy jelzőlámpa. Ott közvetlenül mögé kerültem, és jól ki tudtam venni, hogy három férfi ült az autóban. Nem sokkal később megálltak a dohányboltos benzinkútnál, ahol úgy parkoltam le, hogy amikor indulnak, megint mögöttük legyek. Közben a szolgálatos járőrök felhívtak, és elmondták, Bicskéről indultak, nemsoká odaérnek. Megbeszéltük, hogy a következő jelzőlámpás kereszteződésnél a Vectra elé állnak, én pedig szorosan mögé. Ezt pontosan így csináltuk, és a sofőr nem látta értelmét a menekülésnek. Az előállítását követő gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett, azt állítva, hogy a kocsit csak kölcsönvette, és éppen akkor akarta visszavinni, amikor feltartóztattuk. Tudomásul vettem, csak azt furcsálltam, hogy azt mondta, amikor reggel a Kossuth utcai háznál meglátta a Vectrában az indítókulcsot, arra gondolt, azzal látogatja meg a szomszédos településen élő gyerekeit. Ehhez képest késő délután is kocsikázott, méghozzá nem egyedül, engem fél négykor előzött meg.

Jármű önkényes elvétele miatt indult eljárás a bicskei R. Sándor (49) ellen a Bicskei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán.

– Akárhogy is volt, illetve alakult volna, az biztos, hogy nemcsak a Vectra lett meg, méghozzá sértetlenül, hanem a pénz is hiánytalanul, akárcsak a szerszámgépek a csomagtartóban. Ezt is furcsálltam, persze más előjellel, az viszont különös elégedettséggel töltött el, hogy jó volt a megérzésem – summázta Káris Áron, és elmosolyodott. – Valószínűleg nem ez volt az első alkalom, hogy megelőztek lopott autóval, de ezúttal köszöntem szépen.

SZ. Z. J.

FOTÓ: RENDŐRSÉG


Kapcsolódó oldalak