– Már késő este volt, amikor kinéztem az erkélyre, és láttam, hogy szemben valami füstöl – meséli Szász Attila. – Épp a szomszédasszony sétált arra, azt mondta, hogy ég az egyik ház! Ahogy a legtöbb zsarunak, nekem is van egy elemlámpám az előszobában. Felkaptam, magamra dobtam egy pulóvert, és rohantam megnézni, mi történt. A ház hátsó helyiségéből már ekkor sűrű füst gomolygott.

Miután riasztotta a tűzoltókat, átmászott a kerítésen.

– Odaálltam a házhoz, füleltem, majd kiabáltam: „Van bent valaki?” De semmi választ nem kaptam. Az egyik ablakot sikerült belöknöm, és újra bekiabáltam. Aztán halk nyöszörgést hallottam – idézi fel. – A sűrű füstben alig lehetett látni. Ahogy a lámpafénnyel pásztáztam a helyiséget, megláttam egy lábat az ablak alatt. Behajoltam, és kitapogattam a fejét. Éreztem, hogy meleg. Amikor nyöszörögni kezdett, megkönnyebbültem, hogy él. Behajoltam, megfogtam a hóna alatt, és próbáltam kihúzni az ablakon át. Csakhogy túl nehéz volt a férfi. Nem volt mit tenni, vettem egy mély levegőt, és beugrottam az ablakon át a házba. Bent olyan volt, mintha forró vasalót nyomtak volna hozzám, minden izzott. Megfogtam a férfit, félig kiraktam az ablakon, majd kiugrottam, és kihúztam őt. Nekitámasztottam egy virágcserépnek, próbáltam szóra bírni, de csak annyit tudott mondani, hogy van még bent valaki.

Ekkorra már a tűzoltók is megérkeztek. Az utcafronti ablakon bevilágítva meglátták a másik lakót – egy idős asszonyt –, de sajnos az ő életét már nem lehetett megmenteni.

– Csak amikor már minden véget ért, akkor vettem észre, hogy ömlik a vér a kezemből. Valahol megvágtam, de észre sem vettem a nagy füst és az adrenalin közepette. Össze kellett varrni, de ez a legkevesebb – teszi hozzá.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ, RENDŐRSÉG