Sütivel együtt adta vissza a biciklit
Éppen a születésnapja után egy nappal zárt le egy ügyet a békéscsabai Sitkei Endre törzszászlós. Az ügyfelei nagyon hálásak, de nemcsak azért, mert meglett a bicikli, amit elloptak tőlük, hanem azért is, mert a rendőr közvetlenül, készségesen viselkedett velük.
A Békéscsabai Rendőrkapitányság egyik munkatársát, Sitkei Endre törzszászlóst méltatja egy, a napokban érkezett köszönőlevélben egy házaspár. Ellopták a feleség kerékpárját, a férj pedig megköszönte, hogy rövid időn belül visszakapták a bringát.
„Külön dicséretet érdemel, hogy bármikor érdeklődtünk az ügy kapcsán, mindig készségesen állt rendelkezésünkre, és egy kedves, jó humorú embert ismerhettünk meg, aki még a születésnapi sütijéből is megkínált minket.”
Ez így is volt, hiszen Sitkei Endre kollégánk január 6-án ünnepelte születésnapját. Kerékpárlopásokkal foglalkozik, ami nem mindig hálás feladat, de soha nem adja fel. Pontosan tudja, hogy nem az számít, mennyit ér a bicikli, hanem az, hogy akitől elemelték, annak szüksége van rá, hiszen a mindennapi életét könnyíti meg. Ezért igyekszik minden esetben a legtöbbet tenni.
A szóban forgó bicikli tavaly december 3-án tűnt el a békéscsabai vasútállomástól. A törzszászlós elemezte a köztéri és a vasúti kamerafelvételeket, hat ember tűnt föl rajta. Addig gyűjtötte az információkat, míg le tudta szűkíteni a kört egyre, egy gyomaendrődi férfi lett a gyanúsított. Békéscsabai kollégája kérésére a Gyomaendrődi Rendőrőrs egyik körzeti megbízottja, Werb József zászlós azonnal megkereste és elszámoltatta őt, a tettes elismerte neki, hogy ő emelte el, majd vonattal vitte haza a kerékpárt. Azt állította, hogy már nincs nála, lakótársa elveszítette a legutóbbi kocsmatúrán. A törzszászlós ezt nem hagyta annyiban, így végül január 7-én a gyanúsított megjelent a Békéscsabai Rendőrkapitányságon a kétkerekűvel. A tulajdonosa nagyon örült, hogy visszakapta. Bár a nő nem Békéscsabán dolgozik, és csak este 6 óra körül tudott bemenni érte a kapitányságra, ez nem volt akadály. A rendőr rugalmasan kezelte a dolgot, szolgálati ideje lejártával elintézte családi programját, majd szabadidejében visszament a munkahelyére, hogy átadja a biciklit. Ekkor került elő a születésnapi sütemény is, amelyet jó szívvel kínált a házaspárnak.
SZOMBATI ANDREA
FOTÓ: RENDŐRSÉG