Horváth Balázs zászlós, a Szombathelyi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának referense szánkózni indult a fiával a faluban, ahol gyerekkora óta él. Éppen az egyik ház előtt haladtak el, amikor nyöszörgés ütötte meg a fülét.

– Nem volt ez igazi segélykiáltás – idézte fel a történteket Balázs, aki korábban körzeti megbízottként is dolgozott a településen. – Azonnal megálltam. Éppen meg akartam kérdezni a fiamat, hogy ő is észrevette-e, amikor újra meghallottam. Nagyon halkan valaki annyit mondott, hogy: „Segítség!” Pont egy ház előtt mentünk el. Ismerem a falut, tudtam, hogy ott egy idős bácsi lakik. A kapu nyitva volt, de senkit nem láttam az udvaron. Bementem. A hang a ház oldala felől jött. A telek domboldalon fekszik, az alsó udvar és a rézsű között sűrű lilaakác fut. Ott láttam meg az idős bácsit. Félig ülő helyzetben volt, térde a földön. Kapaszkodott az akác vastag indájába, de nem tudott felkelni. Papucs volt rajta, de a lába már kicsúszott belőle. A zoknija, a nadrágja, minden csuromvizes volt.

A 95 éves férfi vékony ruhában feküdt a hidegben. Nem tudni, mióta.

– Nem volt már ereje. A hangja sem volt erős. Őszintén mondom, ha nem hallom meg, nem tudom, meddig bírta volna – mondta a rendőr. – Felsegítettem. Bekísértem a házba, és lefektettem az ágyba. Át volt ázva teljesen, száraz ruhába, zokniba kellett öltöztetni. Közben hívtam a testvéremet és a szomszédot, mert tudtam, hogy kapcsolatban állnak a családdal.

A szomszéd értesítette a hozzátartozókat, hamarosan érkezett is segítség. Mentőt végül nem kellett hívni.

– Úgy láttam, nincs komoly sérülése. Inkább az volt a veszélyes, hogy kihűl. Másnap a helyi polgármestertől érkezett a megnyugtató hír: jól van, az ételt is viszik neki, nincs szükség további segítségre – tette hozzá.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: RENDŐRSÉG