Töretlenül nyomják
Október 9-én 11.-szer rendezték meg a BM fekvenyomó bajnokságát, amely négy éve pontszerző verseny, és a népszerűsége folyamatosan nő. Tavaly is erős volt a mezőny a 161 indulóval, de idén már több mint 210-en neveztek. Végül 32 szervezet képviseltette magát, a legfiatalabb induló 18 éves volt, a legidősebb 74, aki 70 kilóval kezdte a megmérettetést.

A soroksári Mészáros Ferenc Sportcsarnok zsúfolásig megtelt versenyzőkkel és szurkolókkal. Néhányan még a bemelegítőpadon készülnek az erőpróbára, egy kisebb csapat pedig csapattársának szurkol, aki minden erejét összeszedve próbálja kinyomni a súlyt. A verseny alapötlete évekkel ezelőtt az Országgyűlési Őrséghez kötődött, az akkori parancsnoknak erőemelőmúltja volt, így ez a sportág állt hozzá a legközelebb. Eleinte közösségi jelleggel indult, mára viszont nívós félprofi megmérettetéssé nőtte ki magát.
– 2013-ban rendeztük meg a BM első országos fekvenyomó bajnokságát Tornyos Kupa néven – magyarázza Tóth László Tibor ny. ogy. vezérőrnagy, aki nyugállományba vonulása előtt az Országgyűlési Őrség parancsnoka volt. – Azóta minden évben megtartjuk, és amikor a lövészet kikerült a pontszerző versenyek közül, főként azért, mert a tűzoltók nem lőttek, adta magát, hogy az egyik legnépszerűbb sportág, a fekvenyomás kerüljön be helyette.
– Már tavasszal el szoktuk kezdeni a szervezést, lefoglaljuk a sportcsarnokot, egyeztetünk a szolgáltatókkal, aztán nyáron folytatjuk – mondja Hopka Katalin ogy. százados, az Országgyűlési Őrség Pénzügyi-Ellátási Osztály helyettes vezetője. – Mindig van valami váratlan helyzet, de megoldjuk. A mostani rekordlétszám viszont elérte a jelenlegi kapacitásaink határát. A 200 fő feletti létszám két paddal már nehezen tartható, ezért jövőre valószínűleg áttérünk három padra. Ehhez több bíró, eszköz és nagyobb technikai személyzet szükséges, de az a cél, hogy a verseny egy nap alatt lezáruljon. Idén húszfős segítői gárda dolgozott a háttérben. A pontozás a Magyar Erőemelő Szövetség szabályzata alapján történik, az első 16 helyezés ér pontot, de a csapatpontoknál az is számít, ha valaki a három gyakorlat közül legalább egy érvényes nyomással teljesít, függetlenül a helyezésétől. A kategóriákat nőknél 55-től +75 kg-ig, míg a férfiaknál 75-től +105 kg-ig határozzuk meg.
– A versenyzők közt akadnak teljesen kezdők, visszatérő lelkes amatőrök, de profi indulók is, és többször volt már Európa-bajnok is a nevezők között – teszi hozzá Kovács Kálmán ogy. ezredes, az Országgyűlési Őrség parancsnokhelyettese. – Sokan életvitelszerűen űzik a sportot. Itt nem számít, kinek mi a rendfokozata, milyen beosztásban dolgozik, együtt drukkolnak, készülnek, segítik egymást a versenyen. A mai világban már minden digitálisan zajlik. Sokan otthonról, telefonon élik az életüket, de rengeteg kollégának van a garázsban fekvenyomópadja. Nem kell hozzá csapattárs, csak akarat. Persze azért ha valaki komolyan csinálja, kell egy segítő is, de alapvetően ez egy egyszemélyes sport, ami pont passzol a mai világhoz, talán épp ezért olyan népszerű.
Az egyik induló is mesélt a tapasztalatairól:
– Én csak a sport és a szórakozás kedvéért jöttem idén, nem versenyzői ambícióval. De meglepett engem is, hogy nagyobb súlyt sikerült kinyomnom, mint edzésen szoktam. A csapatom végig szurkolt, és sok ismerős arccal találkoztam – nem először voltam itt, és valószínűleg nem is utoljára!
RÁDI MÓNIKA
FOTÓ: NAGY ZOLTÁN
H e l y e z é s e k
Férfiak (korcsoportok abszolút bajnokai): I. Takács Máté * II. Márk Attila László * III. Endrődy Attila
Nők (korcsoportok abszolút bajnokai): I. Bálint Gabriella, II. Dr. Lombosi Melinda * III. Pusztai Beáta
A csapatversenyben a Készenléti Rendőrség végzett az első helyen, második a Terrorelhárítási Központ, harmadik az ORFK–ROKK–NOK közös alakulata lett.