Trénerünnep bejelentéssel
Közel 60 területi trénerrel tartotta meg nyolcadik konferenciáját a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ (ROKK) Szervezetfejlesztési és Tréningszervezési Főosztály (SZTF) a Rendőrségi Igazgatási Központ nagytermében, amelyen dr. Balogh János altábornagy, országos rendőrfőkapitány is részt vett.
Balogh János, aki már a Készenléti Rendőrség parancsnokaként is támogatta a trénerek munkáját, elmondta, szolgálata során minden rendőrnek azt kell tennie, amit a feladatköre és a jogszabályok megkövetelnek, de személyes iránymutatás is szükséges, hogy a munkáját megfelelően végezze, és előre tudjon tekinteni. Ezen a téren számít a tréneri hálózat tevékenységére.
– Büszke vagyok arra, hogy a trénerek szakirányítása a ROKK szervezetéhez tartozik – jelentette ki dr. Horváth Ádám István ezredes, a ROKK igazgatója, kiemelve, hogy a hálózat tevékenysége révén a rendőrség vezetése hatékonyabban lát rá a belső folyamatokra, esetleges nehézségekre. – Önök feszültségekkel is szembesülnek, és azon túl, hogy az érintett munkatársakban tudatosítják, a gondjaikkal nincsenek egyedül, a feszültség oldásához is szakmai támogatást adnak.

– Az idei év még az eddigieknél is feszítettebb volt, sokféle képzést tartottatok magas színvonalon, sok helyzetben kellett helytállnotok, és még a „birkózós” csapatokkal is profi munkát végeztetek. A mai nap az ünnepről és az együttlétről szól; számomra már az is ünnep, amikor így együtt látlak benneteket – hangsúlyozta Solymosi Krisztina alezredes, a ROKK SZTF vezetője, majd röviden ismertette a következő év várható feladatait.

A tréneri hálózat tagjai idén összesen 3445 napon tartottak képzéseket. Foglalkoztak irányítói munkakört betöltőkkel, leendő vezetőkkel és rendőrtanulókkal, a kapitányságok tevékenységirányítási központjainak munkatársaival, de több témában horizontális képzéseket is tartottak uniós forrásokat elnyert szervezeti egységek munkatársainak. Évzáró konferenciájuk légkörét körbelengte a csapatszellem, a szünetekben a trénerek által tartott képzéseken, a közös programokon és korábbi konferenciákon készült fotók váltották egymást a kivetítőn. Barabás Katalin moderált, Schneider Tamás vezette a tevékenységirányítási központok számára szervezett képzésekkel kapcsolatos szakmai eszmecserét, majd Sziklai-Erőss Katalin irányításával 6-7 fős csoportokban színeztek ki egy óriás puzzle-t; ők mindhárman vezető trénerek. A résztvevők magukkal vitték a puzzle részeit, és át is érezték ennek üzenetét, miszerint mindannyian részei a teljes képnek.

Végül mindenki személyre szóló elismerő oklevelet vehetett át, melyhez egyedi idézet és kis ajándékcsomag is társult. Mindezt a vezető trénerek saját kezűleg állították össze. Derültséget okozott, hogy az ajándékcsomagba post it jegyzettömb is került, és meghatódtak, hogy vezetőik mézeskalácsot sütöttek nekik.
– A végére volna egy fantasztikus bejelentésem. Vilnius rendőrkapitánya azért vette fel a kapcsolatot a magyar rendőrséggel, mert Litvánia rendőrsége a mi módszereink és szervezeti tapasztalataink alapján hívja életre trénerhálózatát. Ehhez kértek támogatást, amit természetesen megadunk nekik – mondta Solymosi Krisztina, és mindenki vele örült. Okkal ünnepeltek.
ZS. M.
FOTÓ: NAGY ZOLTÁN