A tűzoltóautó pontosan 14 órakor gördült be a rendőrkapitányság elé. Sisakos tűzoltók ugrottak ki, felszereléssel a kezükben indultak a bejárat felé. Pár másodperc múlva azonban egyértelművé vált, hogy itt nem valódi bevetés zajlik, a folyosókon már ott álltak a kollégák telefonokkal, kamerákkal, és mosolyogva várták, mi fog történni.

Attila eközben a sisak alatt igyekezett leplezni az izgalmát. Három hónapig szervezte a lánykérést, hogy a lehető legemlékezetesebb legyen. Nemcsak saját kollégáit, hanem párja, Jandó Dóra százados munkatársait és vezetőit is beavatta tervébe, mindezt szigorúan titokban. A tűzoltó kollégák lelkesen adták az ötleteket.

– Sokat törtem a fejem, hogy lehetne különleges a lánykérés. Arra gondoltam, mi lenne, ha a hivatásunkat is belevonnánk? – mesélte Molnár Attila tű. főtörzsőrmester. – Amikor a kollégák megtudták mire készülök, jöttek is az ötletekkel. Volt, aki azt javasolta, hogy létrával felemelnek az ablakhoz és úgy kopogjak be Dóra ablakán, az milyen romantikus lesz. Mondtam, hogy a földszinten dolgozik a párom, így ezt a tervet el kellett vetnünk. Végül maradt a riasztás-imitáció. Berohanunk az épületbe, mintha tüzet keresnénk, sisakban, hogy ne ismerjen fel, és majd az irodájában jön a meglepetés.

Dóra az irodájában dolgozott, amikor felfigyelt a hangzavarra.

– Amikor hallottam, hogy jönnek a tűzoltók és a folyosón kiabálnak, hogy hol a tűz, arra gondoltam, hogy nekem senki nem is szólt, hogy ma tűzriadó próba lesz – meséli Jandó Dóra százados a Nagykátai Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztály kiemelt főelőadója. – Aztán amikor Attila belépett a szobába, és levette a sisakját, mögötte pedig észrevettem a kollégákat a telefonokkal, meg a videóst, ráadásul még édesanyámat is felfedeztem a sorban virágcsokorral a kezében, egyből leesett, hogy nem a tűz miatt jöttek– nevetett a százados.

Attila elővette a gyűrűt, letérdelt, és feltette a nagy kérdést.

Attila nagyszabású, humoros és megható lánykérése már most legendává vált a kapitányságon, de történetük nem most kezdődött. Bár ugyanabban a városban nőttek fel, csak látásból ismerték egymást. Tíz éve egy lovas rendezvényen beszéltek először, akkor még mindketten foglaltak voltak, így barátságnál nem lett több.

– Mindkettőnk házassága zátonyra futott, elváltunk, majd 2,5 évvel később újra összehozott minket a sors, egy rendezvényen találkoztunk újra. Beszélgetni kezdtünk, és elindult a szerelem – meséli Dóra. – Ma már együtt élünk, nyáron tervezzük az esküvőt.

A munkájukról is őszintén beszéltek. Attila húsz éve szolgál a tűzoltóságnál gépkocsivezetőként. A fecskendő és a vízszállító autó a „munkahelye”, tizenhárom település tartozik hozzájuk. Bár náluk kevés a nagy vonulás, a súlyos balesetek és tűzesetek még ma is mély nyomot hagynak benne.

–Különösen megérintett, amikor a község iskolája égett le, fájó emlék még ma is – mondja Attila. – Nemcsak intézmény volt, hanem egy darab történelem is, hiszen még Dóra is oda járt, sőt a testvére és a nagymamája is.

Dóra 2006-ban került a BRFK-hoz, akkor még közalkalmazottként, közben elvégezte a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolát, majd a főiskolai átképzőt. Először közlekedési előadó, majd vizsgáló lett, ám gyermeke születése után az igazgatásrendészetre került főelőadóként, így hivatali időben tud dolgozni. Munkája egyik legnehezebb része, hogy gyakran találkozik nehéz helyzetben lévő családokkal, és iskolakerülő fiatalokkal, akikkel igyekszik személyesen is beszélni.

– Küldetésemnek érzem, hogy segítsek a fiataloknak. Sokszor megyek ki hozzájuk, beszélgetek a szülőkkel és a gyerekekkel, hogy megértsék, miért fontos az iskola – mondja Dóra.

Attilát és Dórát a hivatásuk is összeköti, hiszen nem ritkán fordul elő, hogy Dóra kollégáit is ugyanoda riasztják, ahová Attilát.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: NAGY ZOLTÁN, RENDŐRSÉG