Zalalövő leghűségesebb rendőre

2024. 06. 10., h - 08:11
Zsaru Magazin

Srágli Ferenc egy hónapja szerelt fel, amikor 1994-ben a frissen létrejött Zalalövői Rendőrőrs járőre lett, ma is ott szolgál. Hűségéért tárgyjutalmat kapott dr. Vereckei Csaba dandártábornok, Zala vármegyei rendőrfőkapitánytól. A főtörzszászlós méltán lehet büszke eddigi munkájára, hiszen részt vett a helyi bűncselekmények jelentős visszaszorításában.

A rendszerváltást követően a Göcsej és az Őrség határvidékén is nőtt a vagyon elleni bűncselekmények száma, ezért 1994. január 1-én Varjasi Gábor ezredes, zalaegerszegi rendőrkapitány ideiglenes működési szabályzatban rendelkezett a Zalalövői Rendőrőrs létrehozásáról. Nemrég ünnepségen emlékeztek meg a kerek évfordulóról, amelyre a szolgálatot ellátó állomány mellett nyugdíjas munkatársakat is meghívtak. Dr. Vereckei Csaba dandártábornok, vármegyei főkapitány megköszönte és emléklappal nyugtázta a jelenlegi és a már nyugdíjas munkatársak magas szintű szakmai tevékenységét, és külön kiemelte az első pillanattól ott szolgáló Srágli Ferenc főtörzszászlóst, aki tárgyjutalomban részesült.

– Jólesett az elismerés, már csak azért is, mert büszkeséggel tölt el, hogy a Zalalövői Rendőrőrs megalakulását követően itt, a városban és az illetékességi területen lévő 12 településen szinte nullára sikerült csökkenteni a bűncselekmények számát. Jó érzés, hogy ennek a részese lehettem, és hadd tegyem hozzá, hogy ezt az átlagot azóta is tartjuk a kollegáimmal! – foglalta össze a hűséges veterán, aki mezőgazdasági gépésznek tanult, és a katonaság alatt döntötte el, rendőrként folytatja. – Két rokonom is rendőr volt, a honvédségnél pedig azon vettem észre magam, hogy nincs gondom a parancsuralmi rendszerrel. Ehhez jött az anyagi biztonság és az is, hogy egy év katonáskodás után átszerelhettem a rendőrséghez, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságra. Erre 1993 decemberében került sor, és alig egy hónap elteltével lettem a Zalalövői Rendőrőrs járőre. Ennek két okból is örültem, egyrészt idevalósi vagyok, másrészt magam is tapasztaltam, hogy a rendszerváltást követően rosszabbodott a környék közbiztonsága, jócskán megnőtt a bűncselekmények száma.

zalalövő

Több feladatkörben is kipróbálta magát.

– Járőrként kutyavezető és ügyeletes is voltam, majd járőrvezető, nyolc éve pedig körzeti megbízottként szolgálok Lövőn és két kistelepülésen, Csödén és Keménfán. Rövid ideig még megbízott őrsparancsnoknak is kineveztek, úgyhogy elmondhatom, voltam én itt már minden – magyarázta mosolygó szemmel. – Kezdetben gyakorta érkezett hozzánk bejelentés betörésről, és több gépjárművet is feltörtek a rendőrőrs illetékességi területén, de a bűncselekmények számát idővel sikerült szinte nullára redukálnunk. Mondhatni, elvettük a környékbeli törvényszegők kedvét a bűnözéstől. Ebben az is benne van, hogy a kollegáim is veteránok, a többségük nem sokkal később került ide, mint én. Együtt olyan nagy a személyismeretünk, hogy egy kamerafelvétel láttán, de akár egy személyleírás alapján is tudjuk, ki lehetett a tettes, de azt is, ha átutazóról van szó. Manapság jellemzően kisebb értékre elkövetett lopások elkövetőivel és ittas járművezetőkkel szemben intézkedünk, illetve online csalások áldozataival van dolgunk, falopások is csak ritkán fordulnak elő. Utoljára a 2020-as kijárási tilalom alatt volt egy nagyobb fogásunk, amikor egy Bagodnál megállított teherautóban 21 határsértőt találtunk. Aligha mondok újdonságot azzal, hogy rendészeti szempontból ennek a nyugalomnak a titka a kapcsolattartás. Most 7261 polgár biztonságára ügyelünk, és a tetemes részükre partnerként is számíthatunk. Ismerősként tekintek rájuk, és szerintem ez kölcsönös.

Nem akart máshol szolgálni.

– Korábban megfordult a fejemben, hogy kérvényezzem az áthelyezésem, de csak a levegőváltozás miatt nem akartam volna máshol szolgálni, az ingázáshoz pedig nem fűlött a fogam, pláne a költözéshez. Én itt lakom, és rendőrként is ezen az őrsön érzem jól magam. Meg hát, most már emléklap és tárgyjutalom is igazolja, hogy itt megbecsülnek engem.

SZ. Z. J.

FOTÓ: RENDŐRSÉG


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Segítsenek azonosítani!

A keszthelyi nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.

 

Bújócska

Ruhák alá bújt egy gyanúsított, amikor a Kunhegyesi Rendőrőrs szolgálatos állománya elszámoltatni érkezett. Őrizet lett a vége.

 

Keressük Farkas Nórát

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik a 42 éves nő megtalálása érdekében.