Zsaroló rosszlányok

2025. 11. 11., k - 12:30
Zsaru Magazin

Zsaroló rosszlányokat fogtak el a várpalotai rendőrök. A prostituáltak az adatok szerint hét éve zsarolják kuncsaftjaikat, a sértettek száma napról napra nő: jelenleg 50 és 70 közötti, de a nyomozók még csupán másfél hónapnyi adatot dolgoztak fel… Alighanem hatalmas ügy lesz ebből.

A történet ez év májusában kezdődött, amikor egy 18 éves fiatalember tett feljelentést néhány prostituált ellen. Ugyancsak 18 éves barátját szerette volna meglepni születésnapjára egy intim kalandokra ajánlkozó nővel, aki azonban már a telefonbeszélgetésüket követően zsarolni kezdte őt.

– Azzal fenyegette, hogy amennyiben nem fizet neki százezer forintot, közzéteszi a közösségi portálokon a telefonbeszélgetésükről készített hangfelvételt – kezdi a történetet Mehringer Richárd főhadnagy, a Várpalotai Rendőrkapitányság nyomozója. – A nő azt is elmondta, hogy az internetről nagyon sok információt megszerzett a fiatalemberről, ismerősei, barátnője nevét, lakcímét, és még számos adatot, ami azonosításra alkalmas. A zsarolás, fenyegetés hatására a fiatal férfi az összes pénzét elutalta a megadott számlaszámra, bár ez a kért 100 ezer forinthoz képest csak 20 ezer volt. Elsőre ez egy viszonylag kis súlyú bűncselekménynek tűnt, de az volt az érzésünk, hogy ez nemcsak ennyi, hanem ennél sokkal több.

Így aztán Mehringer Richárd Tornai Tünde századossal, a Várpalotai Rendőrkapitányság vizsgálati alosztályvezetőjével elkezdett komolyan utánajárni az ügynek.

– Kiderült, hogy a szálak valóban messzebbre vezetnek, és ennek a nőnek van két társa, valamint több hasonló ügye is – folytatja Tornai Tünde. – Az aktusok jellemzően 25-30 ezer forintba kerültek, viszont azok után jött a feketeleves. Az együttlétek után a nőhöz ugyanis másik két társa is csatlakozott, ők az eseményeket titokban rögzítették, majd közölték a férfiakkal, hogy ha nem fizetnek 80-100 ezer forintot, a felvételt feltöltik az internetre, sőt, elküldik a családtagjainak. De sokszor ennél is tovább mentek. Például a sértettnek olyan hangfelvételeket küldtek, amelyekben azt jelezték, hogy a szolgáltatást nyújtó nő fertőzést kapott az együttlét során, és orvosi ellátásra kell egy újabb összeg. A pórul járt férfiak pedig gyakran fizettek, volt olyan, akitől 750 ezer forintot csaltak ki. És az is megtörtént, hogy a prostituáltak házának udvarára parkoló kuncsaftot csak 100 ezer forint megfizetése ellenében engedték ki a kapun.

Az ilyen zsarolások különösen veszélyesek, mert a félelemre és a szégyenre építenek. A sértettek ilyenkor úgy érzik, nincs hová fordulniuk, mert attól tartanak, hogy ha a hatóságoktól kérnek segítséget, azzal leleplezik magukat a családjuk vagy a környezetük előtt.

– Az adatgyűjtés során találtunk még sértetteket, akik azonban elenyésző számban tettek feljelentést, mert egy ilyen történet valóban nagyon kellemetlen számukra – folytatja Mehringer Richárd. – Éppen ezért nehéz ebben az ügyben dolgozni, mert egyrészt nyomozást kell folytatnunk az elkövetők ellen, de a latenciában lévő sértetteket is fel kell kutatnunk, és vallomásra bírnunk. Itt a diszkréció is nagyon sokat számít, hiszen nem az a célunk, hogy családi botrányokat okozzunk. Megdöbbentő tény: az adatok alapján az elkövetők hét éve szedik áldozataikat, eddig másfél hónapot dolgoztunk fel ebből, ez idő alatt 60 gyanús utalás történt, tehát ennyi sértett nagyjából biztosan van, ezek közül mindössze hárman jelentkeztek a rendőrségnél! És el lehet képzelni, hány sértett lesz még, és milyen nagyságrendű összeget fizethettek a zsarolóknak… A vizsgált másfél-két hónapban körülbelül hatmillió forintot utaltak át a sértettek az elkövetőnek.

– A kihallgatások során már-már pszichológusnak is kell lennünk, mert a sértettnek azt kell megértenie, hogy mi nem ítélkezünk, hanem – történt, ami történt – ő mégiscsak károsult, és a nyomozást segíti a vallomásával – teszi hozzá Tornai Tünde. – Fontos, hogy tudják: a rendőrség nem ítélkezik, hanem segít. Nálunk a titoktartás és az adatvédelem alapelv. Csak akkor tudjuk megállítani az ilyen elkövetőket, ha az áldozatok ki mernek állni, és segítséget kérnek.

A nyomozás jelenleg is zajlik, és országossá vált. A szálak az ország több pontjára vezettek, így több rendőrkapitányság közös munkájával folyik az ügy felgöngyölítése. A rendelkezésre álló adatok szerint a sértettek száma folyamatosan nő, és amint az a fentiekből kiderül: az ügyek 97 százaléka még titokban van. Az elkövetők az internetes oldalon körülbelül 25 néven hirdették magukat több száz képpel, melyek többsége nem is őket ábrázolja. A három elkövető közül egyet letartóztattak, ketten bűnügyi felügyelet alatt állnak. A rendőrök azt tanácsolják, aki bajba jutott, ne féljen segítséget kérni, ha valaki ilyesféle zsarolással, fenyegetéssel próbálkozik, azt az első fenyegetésnél kell megállítani – és ez csak úgy lehetséges, ha azonnal értesítik a rendőrséget.

TRENCSÉNYI ZOLTÁN

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ, RENDŐRSÉG


Kapcsolódó oldalak