Zsaruk a körzetből: Itt van a rekorder!
Gedrus János főtörzsőrmester, Kesznyéten, Kiscsécs és Girincs körzeti megbízottja járőrből lett nyomozó, majd megbízott, és közben az emberekkel való kapcsolattartásban is megtalálta az egyensúlyt. Nemrég volt egy nagy drogfogása, az eddigi legnagyobb a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság történetében.
– Fiatal koromban sajátosan viszonyultam a jogkövető magatartáshoz, de amikor válaszúthoz értem, úgy döntöttem, nem ilyen emberként akarom megtalálni a boldogulásom. Elkezdtem keresni a helyem a munka világában, és már több állásban is kipróbáltam magam, amikor rendőr ismerősök azzal kerestek meg, hogy a testületben lenne a helyem. Ez 18 éve történt, és jól tettem, hogy hallgattam rájuk – vázolta Gedrus János, aki a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola elvégzését követően, 2008 júliusában szerelt fel a Gödöllői Rendőrkapitányságára. – Rögtön a Dányi Körzeti Megbízotti Alosztályra kerültem Pál Mihály keze alá, aki vérbeli bűnügyes megbízott volt. Olyan személyismerettel rendelkezett, hogy nyomozók fordultak hozzá segítségért, és ez megtetszett nekem. Miután kérelmeztem, hogy szolgálatomat Borsod-Abaúj-Zemplén megyében folytathassam, a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályára kerültem, de az első lehetőséget megragadtam, hogy nyomozó legyek a bűnügyön. Számomra ennek önismereti jelentősége is volt, mert rájöttem, legszívesebben megbízotti beosztásban nyomozgatnék, és örültem, hogy ez is összejött. Kamatoztatom mindazt, amit nyomozóként megtanultam, de azt is, hogy fiatalon kiismertem a bűnözők észjárását.
– Ma már csaknem olyan kiterjedt személyismeretem van, mint egykor a mentoromnak, és keresnek is a nyomozók rendszeresen. Elsősorban kábítószer-termesztéssel, -birtoklással és -fogyasztással összefüggő bűncselekmények miatt működök együtt különféle kapitányságok bűnügyeseivel. Küldetésnek tekintem a drog térnyerésének megfékezését, ami jellemzően együtt jár a vagyon elleni bűnelkövetéssel – magyarázta, és legnagyobb fogását is felidézte. – Abból is profitálok, hogy sokan megbíznak bennem. Ennek köszönhettem, hogy múlt nyáron arról kaptam információt, hogy egy Kesznyéten peremén álló ház gazos-lomos kertjében az ott lakó marihuánát termel. Pusztai Sándor polgárőr kollegával néztünk be hozzá, méghozzá szó szerint, mert legalább negyedórán át álltunk a kerítésnél. Olyan magas, bokros-gazos sáv vette körül, hogy nem lehetett látni a töveket, K. Lászlót (27) viszont igen, ahogy fürdőköpenyben mozgolódott, és a metszőolló hangjából arra következtettünk, épp szüretel. Amikor becsengettem, és meglátott a kapuban, ledermedt. Azzal kezdte, hogy „csak magamnak termesztek”, amit nem hittem el, a házban olyan szag volt, mintha orrba vertek volna marihuánával. Többkilónyit találtunk ott a nyomozó kollegákkal befőttesüvegekben és cipősdobozokban. Mivel a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság illetékességi területén ez volt az eddigi legnagyobb drogfogás, a kapitányságot vezető Sallai István alezredes jutalomban részesített.
– Már dányi szolgálatom alatt tudatosult bennem, a körzeti megbízotti feladatkör lényege az emberséges tekintély. Aki segítségre szorul, annak tudnia kell, hogy a körzeti megbízottól kérhet támogatást, aki viszont törvényellenes cselekményt követ el, arra kell számítania, hogy intézkedhetek vele szemben – foglalta össze Gedrus János, és felidézett egy szívmelengető történetet. – Az év elején, amikor a nagy hidegek voltak, felkerestem az egyedül élő nyugdíjasokat, és kérdezősködtem is, tudnak-e olyanokról, akik nehezen jutnak tűzifához, és a kályha begyújtásával is adódhatnak problémáik. Helyi vállalkozók felajánlásából vittünk nekik tüzelőt, és sosem felejtem, ahogy Erzsike néni a nyakamba ugrott, amikor be is gyújtottunk nála a polgárőr kollegával. Mivel iskolarendőrként is szolgálok, az is jólesik, amikor elhaladok szolgálati autóval az általános iskolánál, és a diákok, akik éppen együtt mennek az iskolából az ebédlő felé, kedvesen utánam kiáltanak: „Itt van Gedrus!”
SZ. Z. J.
FOTÓ: NAGY ZOLTÁN, RENDŐRSÉG