Legfrissebb híreink

Lezárták: Nem tanult a hibájából az ittas sofőr

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ittasan, eltiltva és jogosítvány nélkül vezetett, amikor elvesztette az uralmát a kocsija felett egy 28 éves férfi, szerencsére nem volt más autó a közelben, és ő is könnyebben sérült. A sofőrnek nem ez volt az első dobása, a kecskeméti rendőrök vádemelést javasolnak a csemői férfival szemben.

Ezúttal 175 gyorshajtó

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szeptember utolsó napján a Bács-Kiskun megyei rendőrök egy komplex közlekedésrendészeti akciót tartottak.

A gyanú: kábítószer-kereskedelem

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunfélegyházi nyomozók őrizetbe vettek két férfit. Egyikük padlásán egy kisebb kábítószer-ültetvényt, a másik gyanúsítottnál pedig többek között kokaint találtak.

Uszodában lopott - keressük

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik a lopással gyanúsítható férfi megtalálása érdekében.

Jutalmat kaptak kiemelkedő teljesítményükért a Bács-Kiskun megyei versenyzők

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Arató László Gábor r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese pénzjutalomban részesített öt közlekedésrendészeti szakembert, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a közelmúltban országos közlekedésrendészeti versenyeken.

Kiskunmajsán is a vasúti közlekedésről beszéltek a nebulóknak

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bács-Kiskun megyében több településen is ellátogattak az általános iskolásokhoz a rendőrök, hogy baleset-megelőzési előadásokat tartsanak, melynek fókuszában a vasúti közlekedés állt. A kiskunmajsai rendőrök sem tétlenkedtek a héten, több iskolában is jelen voltak.

Fókuszban a vasúti közlekedés az iskolában

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kunszentmiklósi balesethelyszínelő általános iskolásokkal beszélgetett a balesetekről és azok megelőzésének lehetőségeiről. A legfontosabb téma a vasúti közlekedés biztonsága volt.

Nyugdíjba vonul Bács-Kiskun megye rendészeti igazgatója

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Arató László r. ezredes több évtizedes hivatásos szolgálat után fejezte be rendőri pályafutását. A rendészeti rendőrfőkapitány-helyettesi feladatok ellátásával az országos rendőrfőkapitány dr. Vaslóczki Ferenc rendőr alezredest bízta meg.

Három megyében ellenőriztek

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A „Lavina” elnevezést kapta az a több megyére kiterjedő közlekedésrendészeti ellenőrzés, mely során nem csupán autósokat, hanem egy gyalogost is megbüntettek a rendőrök.