Legfrissebb híreink

Spanyolország körözte a férfit

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűncselekmények elkövetése miatt kereste a külföldi hatóság azt a holland férfit, akinél kábítószergyanús anyagot találtak a rendőrök.

Jégkrémre fájt a jánoshalmi tolvaj foga

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetbe vettek egy 23 éves férfit, aki a gyanú szerint több lopást is elkövetett a közelmúltban.

Szolgálaton kívüli tettenérés

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőr szolgálatba helyezte magát, kollégái elfogták a párost.

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

Az egyháztól loptak

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Befejezték a nyomozást és vádemelést javasolnak a kiskunfélegyházi rendőrök azzal a három férfival szemben, akik közel egymillió forintot lovasítottak meg egy plébániából.

Elveszett, de megtalálták

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kunszentmiklósi járőr a kunadacsi polgárőrökkel és a vadásztársasággal együtt kereste az eltévedt férfit.

Keressünk a tolvajt

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik a férfi megtalálása érdekében.

Perceken belül elfogták

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hiába húzott nyúlcipőt, nem volt ideje elmenekülni a 27 éves keceli tolvajnak.