Legfrissebb híreink

Körözött luxusautót találtak

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Tompa Közúti Határátkelőhelyen akadt fenn a 45 milliót érő jármű.

Lezárt akták: 3 sorozatügy, 31 bűncselekmény

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Három, egymástól független sorozatügy végére tettek pontot a Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói. Az eljárások során összesen hét gyanúsítottat hallgattak ki. Ellenük most vádemelést javasolnak.

Apa és fia őrizetben Kiskunhalason

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunhalasi nyomozók őrizetbe vettek egy 19 éves férfit és 43 éves édesapját, akiket azzal gyanúsítanak, hogy hónapok óta kristályt árultak több helyi fogyasztónak.

Két tolvaj kezén is kattant a bilincs

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Több hónapon át tartó nyomozás eredményeként lopássorozatok végére tettek pontot a kiskunmajsai és a kiskunhalasi nyomozók. A két elfogott bűnelkövetőt jelenleg összesen 15 bűncselekménnyel gyanúsítják.

Ismét rendőrkézre került a 15 éves izsáki fiú

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Az izsáki nyomozók újra őrizetbe vették azt a fiatalt, akit több rendbeli lopással, jármű önkényes elvételével, kábítószer birtoklásával és zsarolással gyanúsítanak.

Alvó utasra csaptak le

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunfélegyházi nyomozók a térfigyelő kamerák felvétele nyomán hamar azonosították és elfogták azt a párost, amely egy alvó utast fosztott ki egy vonaton.