Legfrissebb híreink

Lezárt akta: parfümrajongó volt a tolvaj

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasolnak a vizsgálati osztály munkatársai egy férfi ellen, akit többek között tucatnyi illatszert emelt el drogériákból. Persze ha telefon vagy cipő akadt a kezébe, azt is meglovasította.

Az olasz hatóság kereste

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tompánál akarta elhagyni az országot egy magyar férfi személyautóval, ám kiderült, hogy körözik a járművet, illetve megváltoztatták az alvázszámát és a típusmatricája sem eredeti.

19 éves barátnője volt az áldozata

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bántalmazta és kirabolta fiatal kedvesét egy 31 éves férfi Fajszon. A kalocsai rendőrök fél órán belül elfogták és elszámoltatták.

Volt, ahol az igazolványát hagyta hátra, máshol jól megnézték

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti nyomozók őrizetbe vettek egy férfit, aki a gyanú szerint legalább két bűncselekménnyel gyanúsítható. A sértettek mindkét esetben megzavarták a betörőt, így menekülőre kellett fognia.

Egy vármegye, két főkapitányság

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy összehangolt közlekedésrendészeti és határrendészeti akciót tartottak tegnap a Bács-Kiskun és Baranya vármegyei rendőrök.

Sarokban kuksolt a betörő

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti rendőrök lopás miatt őrizetbe vettek egy 29 éves férfit, akinek a kapzsisága okozta a vesztét.

Közlekedésrendészeti összefoglaló Bács-Kiskun vármegyéből

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Arra kérjük a közlekedőket, hogy a saját testi épségük védelme érdekében minden esetben használják a biztonsági övet, hiszen ez a passzív biztonsági eszköz egy baleset során életet menthet.