„Keleti” rendszám a „nyugati” autón

A kunszentmiklósi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelynek gyanúsítottja az egyik autójáról a másikra átszerelt egy forgalmi rendszámot.
A kunszentmiklósi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelynek gyanúsítottja az egyik autójáról a másikra átszerelt egy forgalmi rendszámot.
A kecskeméti rendőrök rövid időn belül megtalálták azt a két férfit, akik tehergépkocsiból loptak.
Három migráns vonat alvázán, öt pedig ütközőn kapaszkodva próbált meg jogellenesen bejutni az országba Kelebiánál.
Bács-Kiskun megyében jogellenesen próbált Magyarország területére bejutni egy migránscsoport.
A kiskunhalasi rendőrök előállították és gyanúsítottként hallgatták ki a 48 éves mélykúti férfit.
Egy belépő tehervonaton megbújva próbált meg jogellenesen Magyarországra bejutni három illegális migráns.
Tíz illegális migráns próbált meg jogellenesen Magyarország területére bejutni.
Öt illegális migráns próbált meg Tompánál jogellenesen Magyarország területére bejutni.
Hamis forgalmi engedély, rendszám és alvázszám a körözött autóban.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai a térfigyelő kamerák segítségével egy sajátos akciót indítottak a balesetek visszaszorítása érdekében.