Baleset az 53-as számú főúton
Egy kamion és egy személygépkocsi összeütközött, félpályás útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök.
Egy kamion és egy személygépkocsi összeütközött, félpályás útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök.
A kunszentmiklósi rendőrök kényszerítés, kiskorú veszélyeztetése és garázdaság miatt vették őrizetbe a dunavecsei gyanúsítottat.
Az egyik gyanúsítottat a helyszínen fogta el a kiérkező járőrpáros, a két elmenekült férfit 5 perccel később a másik rendőri egység találta meg.
A két szolgálaton kívüli körzeti megbízott tetten érte és elfogta a betörőt.
Néhány órán belül elfogták a jánoshalmi és kiskunhalasi rendőrök azt a két fiatalt, akik a megalapozott gyanú szerint téglával betörték a sértett házának ablakát, berúgták az ajtót, majd husánggal felfegyverkezve követeltek pénzt, bort és dohányárut.
Ismét zavartalanul haladhatnak a közlekedők a szentkirályi bekötőút közelében.
Öt gépjármű ütközött össze a szentkirályi bekötőút közelében.
Adócsalás és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt volt érvényben országos és európai elfogatóparancs azzal az 51 éves férfival szemben, aki több mint nyolc hónapig bujkált a hatóságok elől.
A rendőrök közel öt óra alatt beazonosították és elfogták a feltételezett elkövetőt.
Újra zavartalanul haladhatnak a közlekedők.