Csak a „sajátját” lopta el
Országos koordináció, megyei összefogás és városi leleményesség eredményeként a rendőrök azonosították, majd elfogták azt a férfit, aki Tiszaújvárosban feltörte egy csomagautomata bokszait.
Országos koordináció, megyei összefogás és városi leleményesség eredményeként a rendőrök azonosították, majd elfogták azt a férfit, aki Tiszaújvárosban feltörte egy csomagautomata bokszait.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év nyolcadik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
A rendőrök és a romák közötti kommunikáció zökkenőmentessé tétele a cél. A közös érdekek mentén szerveződött program kiteljesedésével nemcsak az elhivatott szakemberek asztalán maradnak majd a megoldások, hanem a remények szerint azok eljutnak majd az érintettekhez is.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2026. március 4-én 15 órától éjfélig.
Szexuálisan zsákmányolt ki lányokat egy girincsi férfi, és kábítószerrel látta el őket, a rendőrök elfogták és őrizetbe vették.
Napokig sanyargatta áldozatát az a szikszói férfi, akivel szemben a rendőrség rablás és zsarolás miatt folytat eljárást.
Az Encsi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2026. február 25-én 5 órától 17 óráig.
Újabb kábítószer-terjesztőket – apát és fiát – fogtak el és vettek őrizetbe a szerencsi rendőrök.
Egy pihenőnapját töltő ózdi rendőr betörőt ért tetten, aki gázpalackokat lopott.
Ellopottnak hitt nyugdíj, gyanús találkozás egy idegennel, kétségbeesett bejelentés – majd egy váratlan fordulat a rendőröknek köszönhetően.