Új együttműködési megállapodás született
Dr. Kiss Attila r. vezérőrnagy, megyei rendőrfőkapitány együttműködési megállapodást kötött Dr. Révész Jánossal, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatójával.
Dr. Kiss Attila r. vezérőrnagy, megyei rendőrfőkapitány együttműködési megállapodást kötött Dr. Révész Jánossal, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatójával.
A sajószentpéteri rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelynek nyolc gyanúsítottja volt.
Kiemelkedő szakmai munkájáért jutalomban részesült a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság baleseti helyszínelője.
A Miskolci Rendőrkapitányság kezdeményezésére a rendőrök ajándékokat gyűjtöttek rászoruló gyerekeknek.
A rendőrség befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyben egy férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy kerékpárokat lopott Miskolcon.
A kazincbarcikai rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelyben egy férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy légpisztollyal többször meglőtte egy ismerősét.
Az elmúlt időszakban két olyan közúti közlekedési baleset is történt, ahol a balesetet okozó sofőrök elsősegélyben részesítették a sérültet, de nem hívtak rendőrt.
Miskolc, hétvégi házas övezetieben tartott közös szolgálatot a rendőrség több egysége, illetve a polgárőrség.
A Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették azt a fiút, aki erőszakkal elvette áldozata táskáját.
Dr. Kiss Attila r. vezérőrnagy úr, a Borsod Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fogadta dr. Faragó Csaba tábornok urat, a Szlovák Köztársaság belügyi attaséját.