Legfrissebb híreink

Hőtan sofőröknek

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai egy hét alatt 27 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még balesetet okozhattak volna. A „hőtan” első törvénye, hogy kánikulában (és máskor is) a sofőrök vizet igyanak vezetés közben, vagy előtt.

Ablakostól tört be

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egykori munkáltatójával fennálló elszámolási vitáját akarta egy sajószentpéteri nő úgy rendezni, hogy betört volt munkahelyére, ahonnan különféle élelmiszereket és tisztítószereket lopott el.

Lezárt ügyek: Családilag mentek vasat lopni

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Befejezte az ügy vizsgálatát a rendőrség azokkal a férfiakkal szemben, akik az egyik kazincbarcikai hulladéktelepről akartak vasat lopni, de a rendészet munkatársai tetten érték őket.

Kifosztotta betegtársát

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Öt órán belül azonosították és gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók azt a nőt, aki az egyik edelényi kórházban ellopta alvó betegtársa pénzét és ékszereit.

Az olasz melós

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy törött autólámpa miatt állították meg a közlekedési rendőrök azt az olasz sofőrt, akinek a ruházatátvizsgálása során kábítószergyanús anyagot találtak.

Ismeretlen helyen tartózkodik Szentgyörgyi András

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem tud beszélni, csak mutogatással és nyögéssel kommunikál az a 70 éves férfi, aki egy miskolci otthonból engedély nélkül ismeretlen helyre távozott.

27/19

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 27 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év huszonnyolcadik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. Ezek közül a hatóság 19 esetben büntetőeljárást kezdeményezett.

Őrizetben a bántalmazó fiú

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint idős szüleit bántalmazta ittas állapotban az a 37 éves ózdi férfi, akit a rendőrök elfogtak és kihallgatását követően őrizetbe vettek.

Rendőrségi „fű-kasza”

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök újabb kannabisz ültetvényt számoltak fel, ezúttal Ózdon kaszáltak a nyomozók.