Rendőrkézen három percen belül
A járőrök az értesítésüket követően három percen belül elfogták azt a két férfit, akik a megalapozott gyanú szerint a Hernádnémeti-Bőcs vasútállomáson erőszakkal elvették egy fiatalember kerékpárját.
A járőrök az értesítésüket követően három percen belül elfogták azt a két férfit, akik a megalapozott gyanú szerint a Hernádnémeti-Bőcs vasútállomáson erőszakkal elvették egy fiatalember kerékpárját.
Egy fiatalember otthonukban bántalmazta édesapját, aki a helyszínen elhunyt.
Több mint hat millió forintot ér a Sátoraljaújhelyen lefoglalt, illegálisan tartott dohány.
A Cigándi Rendőrőrs nyomozói Ricsén, egy lopás bűncselekmény kapcsán végeztek adatgyűjtést, amikor illegálisan tartott vágott dohányról szereztek tudomást.
Egy borsodnádasdi férfi és élettársa fenyegetéssel vették rá ismerősüket, hogy a lakását ajándékozza oda egyiküknek.
A járőrök akkor fogtak el két nőt Szendrőben, amikor - a megalapozott gyanú szerint – az általuk eltulajdonított matracokkal gyalogoltak az otthonuk irányába.
A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint – miután megölte – egy miskolci ingatlan területén rejtette el áldozatát.
A gyanú szerint bűncselekmény áldozata lett a középkorú férfi.
Vadelütés miatt kétszer is baleset történt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
A miskolci rendőrök a lakosság segítségét kérik egy helyi lopás kapcsán.