Legfrissebb híreink

Autókat dobáló gyerekeket értek tetten a rendőrök

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A három fiú Mezőnagymihály közelében, az M3-as autópálya egyik felüljárójáról kövekkel dobott meg közlekedő kocsikat.

Telefont cserélt autóra

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az edelényi rendőrök előállították azt a sofőrt, aki érvényes vezetői és forgalmi engedély nélkül úgy közlekedett frissen szerzett autójával, hogy az azon lévő forgalmi rendszám egy másik járműre lett kiadva.

A rendőrök jogtalan elsajátítással gyanúsítják

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság munkatársai három napon belül elfogták azt a férfit, aki egy talált tárcából készpénzt sajátított el.

Rendőrkézen a sorozatbetörő

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szikszói Rendőrőrs járőrei elfogták azt a férfit, aki hat esetben követett el Alsóvadászon különböző lopásokat, betöréseket.

A rendőrök elfogták a kifosztás gyanúsítottját

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A járőrök Edelényben a helyszín közelében fogták el azt a gyanúsan viselkedő fiút, aki pár perccel korábban egy alvó ismerősét fosztotta ki.

Lezárt ügyek: Jogosítvány nélkül, ittasan vitte el az autót

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal éltek a tiszaújvárosi rendőrök azzal a fiatalemberrel szemben, aki engedély nélkül ittasan vitte el egy hozzátartozója kocsiját Kiscsécsről.

Megszüntetve

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rémhírterjesztés miatt folytatott nyomozást a Szerencsi Rendőrkapitányság megszüntette.

Rendőrkézen a sorozatbetörő

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Elfogták a rendőrök a putnoki rablót

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetbe vette a rendőrség azt a nőt, aki betört egy 87 éves idős asszonyhoz, majd amikor az váratlanul hazaérkezett a bevásárlásból bántalmazta és elvette értékeit.