Közelebb érve már hallotta a sírást is
Egy két éves kisfiú felügyelet nélkül hagyta el szirmabesenyői otthonát. A rendőrök gyorsan cselekedtek, mert a helyszín közelében található a Kocka-tó.
Egy két éves kisfiú felügyelet nélkül hagyta el szirmabesenyői otthonát. A rendőrök gyorsan cselekedtek, mert a helyszín közelében található a Kocka-tó.
Bűncselekmény gyanúja miatt indított a rendőrség nyomozást egy 65 éves asszony halála kapcsán.
A Magyar Rendőrség a tiszthelyettesi állomány utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tanulni vágyóknak is adott.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője visszavonja a 05000/15/2017. bűnügyi számú ügyben tett díjkitűzését.
A bejelentést követő nyolc órán belül azonosították és elfogták a rendőrök azt a férfit és fiatalkorú társát, akik gönci otthonában kiraboltak egy 98 éves asszonyt.
Kutyáját szerette volna megetetni az az idős úr, aki mezőkövesdi háza udvarán elesett és több órája hangosan segítségért kiabált.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője visszavonja a 05070/63/2019. bűnügyi számú ügyben tett díjkitűzését.
A miskolci iskola is megnyitja kapuit 2019. november 15-én a rendészeti pálya iránt érdeklődők előtt.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság előterjesztése alapján a bíróság letartóztatta a szalonnai emberölés elkövetőit.