Elfogták a hajnali rablót
Már a helyszínen elfogták azt a férfit, aki telefont rabolt a nyékládházi állomáson.
Már a helyszínen elfogták azt a férfit, aki telefont rabolt a nyékládházi állomáson.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatát azoknak az ügyeknek, amelyeket kilenc járművezetővel szemben folytatott.
A Miskolci Rendőrkapitányság rendőrei hétvégi házas területeken ellenőriztek, mely során öt embert állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanújával.
A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy miskolci férfi megtalálásához.
A rendőrök pár órán belül azonosították, majd elfogták azt a kazincbarcikai férfit, aki olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy a nő belehalt a sérüléseibe.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte abban az ügyben a vizsgálatot, amelyet egy csalóval szemben indított.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte abban az ügyben a vizsgálatot, amelyet egy rablóval és segítőjével szemben indított.
Egy személy súlyosan, hatan pedig könnyebben sérültek meg abban a bogácsi verekedésben, amelynek résztvevőit előállították a rendőrségre, és gyanúsítottként hallgatták ki őket.
Azonosították, majd elfogták azt a férfit, aki Szikszón rátámadt egy idős nőre.
A rendőrök a helyszín közelében hamar elfogták azokat a fiatal férfiakat, akiket kifosztással gyanúsít a hatóság.