Tíz percen és hétszáz méteren belül
A miskolci járőrök 700 méteren és 10 percen belül azonosították, majd elfogták azt a két férfit és két fiatalkorú lányt, akik kiraboltak egy férfit a városban.
A miskolci járőrök 700 méteren és 10 percen belül azonosították, majd elfogták azt a két férfit és két fiatalkorú lányt, akik kiraboltak egy férfit a városban.
A nyomozási bíró további fogvatartását rendelte el annaka 20 éves borsodnádasdi férfinak, akivel szemben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a férfival szemben, aki alsózsolcánál szeszes italtól befolyásolt állapotban vezette autóját.
A rendőrök szeptember elején is kiemelt figyelmet fordítottak az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére, és több mint húsz sofőr fenn is akadt a közúti kontrollon. De minden hónapban fontos intelem a közlekedőknek, hogy soha ne üljenek ittasan a volán mögé és tartsák be a KRESZ szabályait.
Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy 20 éves borsodnádasdi férfival szemben.
A lovak is megsérültek Mezőcsátnál abban a közúti közlekedési balesetben, ahol egy autó sofőrje előzés közben nekihajtott egy lovaskocsinak.
Bevásárlóközpontban próbált rabolni egy kazincbarcikai fiú.
Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy 20 éves borsodnádasdi férfival szemben.
A rendőrök néhány órán belül elfogták azt a támadót, aki Miskolcon megfenyegetett egy utcán gyalogló nőt és elvette mobiltelefonját
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja egy 17 éves borsodnádasdi lány halálának körülményeit.