Teljes útlezárás a 37-es számú főúton
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt Miskolc irányába, ahol két személygépjármű összeütközött.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt Miskolc irányába, ahol két személygépjármű összeütközött.
Több, mint féltucat helyre tört be az a kamasz, akit azonosítottak, majd elfogtak a rendőrök.
Tetten érték a rendőrök azt a fiatalkorú fiút, aki betört egy miskolci általános iskolába.
Többen voltak hárommal és két utas „pótszéken” ült abban a mikrobuszban, aminek a sofőrjét eltiltották a járművezetéstől.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kilencedik alkalommal rendezte meg 2017. június 30-án a Rendőr Íjász Mesterlövő Bajnokságát. A helyszínt, mint eddig is a főkapitányság Kiképző Központja biztosította.
Tetten érték a rendőrök azt a férfit, aki Ózdon egy családi ház vaskapuját akartaelvinni.
A kerékpárverseny ideje alatt 2017. július 1-jén ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani Borsod-Abaúj-Zemplén megye közútjain.
Egy putnoki vendéglátó pultosát támadta meg és súlyosan bántalmazta egy férfi, akit a rendőrök azonosítottak, majd 8 órán belül elfogtak és bűnügyi őrizetbe vettek.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki több fővárosi üzletből és egy miskolci nagyáruházból két alkalommal is, több karton rágógumit tulajdonított el.
A kábítószer-ellenes világnap alkalmából magas rangú állami elismerésben részesült a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság osztályvezetője.