Nyeremény helyett veszteség
Egy mezőkövesdi férfi közel egymillió forintot veszített egy csalás során.
Egy mezőkövesdi férfi közel egymillió forintot veszített egy csalás során.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennégy ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból.
A miskolci nyomozók Felsőzsolcán fogtak el öt férfit, akiket őrizetbe is vettek.
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője és szabadidejét töltő rendőr kollégája avatkozott közbe egy benzinkúton történt konfliktusnál.
Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj. A rendőrök szagot fogtak, és rögvest elfogták a tettest.
„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik”. Voltaképpen ez a két mondat jellemezte azt a csalást, amit a rendőrök rövidre zártak Miskolcon.
A DVTK stadionban 2026. augusztus 6-án rendezik a Hapoel Tel Aviv – Katowice labdarúgó mérkőzést.
Az egykor tragikus hirtelenséggel elhunyt bűnügyi osztályvezető, az emberként és rendőrként is kimagasló kvalitású kolléga, Tündik Csaba r. alezredes emlékének megőrzésére alapított díjat 6 éve a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője.
Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.
Az edelényi rendőrök elfogták azt a férfit, aki 11 esetben lopott vagy próbált meg lopni pénzt és különböző értékeket házakból, udvarokról.