Legfrissebb híreink

Rablók rendőrkézen

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök három órán belül elfogták annak a társaságnak a két tagját, akik edelényi lakásában raboltak ki egy idős férfit.

Elfogott miskolci rabló

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség azonosította, majd elfogta azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint két miskolci férfit is kirabolt az otthonukban.

Rablás elkövetőit fogták el a megyeszékhelyen

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a helyszín közelében fogták el azt a két támadót, akik a megalapozott gyanú szerint Miskolcon kiraboltak egy férfit.

Lezárt ügyek: A tizenharmadiknál érték tetten

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki miskolci kórházakból, kollégiumokból, bárokból, öltözőkből tulajdonított el főleg telefonokat, pénztárcákat és egyéb műszaki termékeket.

Rosszul lettek az új pszichoaktív anyagtól

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy tiszaújvárosi díler új pszichoaktív anyagot adott el két fogyasztónak, akik rosszul lettek az anyagtól és kórházba kellett szállítani őket.

Eltakarította a pénzt

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egymillió forintot tulajdonított el az a miskolci nő, aki takarítani járt az idős, beteg sértetthez.

Kiemelve: ittasan és bódultan vezette járművét

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök kiszűrték a forgalomból azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint Mezőkövesden ittasan és bódult állapotban vezette autóját, aminek a papírjai sem voltak rendben.

Késsel támadt haragosára

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség őrizetbe vette azt a férfit, aki egy késsel életveszélyes sérüléseket okozott vitapartnerének Fónyban.

Lezárt ügyek: Szülők borították fel a babakocsit

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azokkal a szülőkkel szemben, akik a bogácsi strandon, gyermekeik előtt összeverekedtek és eközben felborították azt a babakocsit is, amiben három hónapos gyermekük volt.

Újra járható az M3-as autópálya, Igricinél

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Anyagi káros közúti közlekedési baleset történt az M3-as autópálya jobb oldalán, Igrici közelében. A baleset miatt az adott útszakaszon félpályás útlezárás volt, amit a rendőrség feloldott.