Lezárt ügyek: Bíróság előtt felelhet a rabló páros
Vádemelési javaslattal élt a Miskolci Rendőrkapitányság azzal a két helyi fiatalemberrel szemben, akik egy középkorú férfit akartak kirabolni.
Vádemelési javaslattal élt a Miskolci Rendőrkapitányság azzal a két helyi fiatalemberrel szemben, akik egy középkorú férfit akartak kirabolni.
Halálos közúti közlekedési baleset történt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a 26-os számú főúton.
Két ózdi fivért emberölés-bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a borsodi rendőrök.
Az első páros eldicsekedett a betöréssel, majd a család két és még további három tagja másnap, illetve harmadnap szintén behatoltak egy sátoraljaújhelyi házba. A rendőrök minden tolvajt azonosítottak és elfogtak az orgazdával együtt.
A Miskolci Rendőrkapitányság elfogta és bűnügyi őrizetbe vette azt a 17 éves alsózsolcai fiút, akit több bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak.
Az Emődi Rendőrőrs járőrei még a tűzoltók kiérkezése előtt megkezdték a tűz továbbterjedésének megakadályozását egy helyi családi háznál.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a sátoraljaújhelyi férfival szemben, aki egy tolcsvai családi ház udvarán parkoló nyitott gépjárműből eltulajdonított egy övtáskát a benne lévő készpénzzel és személyes iratokkal együtt.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy román sofőrrel szemben, aki szabálytalan közlekedési manőverével halálos közúti közlekedési balesetet okozott.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy lengyel kamionsofőrrel szemben, aki járművével elütött két gyalogost Tiszaújvárosban. A kislány és nagymamája az ütközés következtében elhunyt, míg a gyermek velük lévő édesanyja elkerülte az ütközést.
Emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomoz a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.