Kifosztott, lopott majd rabolni akart
A Miskolci Rendőrkapitányság elfogta és bűnügyi őrizetbe vette azt a 17 éves alsózsolcai fiút, akit több bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak.
A Miskolci Rendőrkapitányság elfogta és bűnügyi őrizetbe vette azt a 17 éves alsózsolcai fiút, akit több bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak.
Az Emődi Rendőrőrs járőrei még a tűzoltók kiérkezése előtt megkezdték a tűz továbbterjedésének megakadályozását egy helyi családi háznál.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a sátoraljaújhelyi férfival szemben, aki egy tolcsvai családi ház udvarán parkoló nyitott gépjárműből eltulajdonított egy övtáskát a benne lévő készpénzzel és személyes iratokkal együtt.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy román sofőrrel szemben, aki szabálytalan közlekedési manőverével halálos közúti közlekedési balesetet okozott.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy lengyel kamionsofőrrel szemben, aki járművével elütött két gyalogost Tiszaújvárosban. A kislány és nagymamája az ütközés következtében elhunyt, míg a gyermek velük lévő édesanyja elkerülte az ütközést.
Emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomoz a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség két férfival szemben, akik Miskolcon megtámadtak, egy 80 éves nőt, majd erőszakkal elvették készpénzét és a boltban vásárolt élelmiszereit.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség három férfival szemben, akik fél tucat putnoki hétvégi házat törtek fel.
Már hazafelé tartottak azok a tolvajok, akiket a rendőrök Mád külterületén ellenőrzés alá vontak, majd elfogtak.
Bíróság elé állítási javaslattal élt a rendőrség egy szlovák állampolgárságú kamionsofőrrel szemben, aki ittasan vezette járművét a 35-ös számú főúton.