Nyomon követve
Elfogta a rendőrség azt a két fiatalembert, akik egy Sátán parkoló autóbusz üzemanyagtartályát csapolták meg és tulajdonítottak el belőle üzemanyagot.
Elfogta a rendőrség azt a két fiatalembert, akik egy Sátán parkoló autóbusz üzemanyagtartályát csapolták meg és tulajdonítottak el belőle üzemanyagot.
Négy héten belül három őzbakot és egy őzsutát ejtett el tiltott módon Tiszakeszi külterületén egy orvvadász.
Gyorsított eljárásban, bíróság elé állítással tervezik befejezni a tetten ért és menekülés közben elfogott miskolci tolvaj ügyét.
Egy miskolci családi házból jelentősebb összegű készpénzzel távozott az a tolvaj, aki miután összefutott a lakás tulajdonosaival, az értékekkel együtt kiugrott az emeleti szobából, majd kereket oldott. A rendőrök még a közelben elfogták a tettest.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy miskolci férfival szemben, aki bántalmazta nagymamáját.
Rendőrök érték tetten azt a testvérpárost, akik Csernelyen be akartak törni egy lakásba.
A sztráda borsodi szakaszán újra zavartalanul halad a forgalom a főváros irányába.
Gelej határában egy Budapest irányába közlekedő személygépjármű a szalagkorlátnak ütközött.
A nyomozási bíró további fogva tartását rendelte el a két férfinak.
Összehangolt rendőri jelenlét a Tisza-tavi régióba látogatók nyugalmáért.